irodalom
A negyedik helyen a cseh vitázó végzett. Különleges módon a többfordulós nemzetközi megmérettetést lezáró döntő vitára két magyar versenyző is bejutott.
A Vitázik a világ ifjúsága versenyt 8. alkalommal rendezték meg: a kelet- és közép-európai középiskolások számára meghirdetett megmérettetésen minden évben 8 ország - Magyarország mellett Észtország, Csehország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Oroszország és Ukrajna - vesz részt. Az országos döntők alapján a szabályok szerint minden nemzet 2-2 versenyzőt küld a nemzetközi versenyre, melyet idén a lengyel fővárosban rendeztek meg egy egyhetes vitatréning keretében.
A 16 fiatal közül a héten lezajlott kvalifikációs fordulókon és az elődöntőn nyújtott teljesítmény alapján választotta ki a zsűri azt a négy vitázót, akik ütköztették érveiket péntek délután a Lengyel Zsidóság Történetének Múzeumában rendezett ünnepélyes döntőn. A záróvita azt a témát járta körül, be kell-e tiltani a szélsőséges politikai pártokat. A pro és kontra oldalt képviselő versenyzők mindegyike saját országából származó példákkal is alátámasztotta érveit. A vitázók előzetesen mindkét oldal védelmére felkészültek, majd a döntő előtt közösen állapodtak meg a vitabeli pozíciókról. Ahogy később elmondták, többségük nem a saját személyes véleményét képviselte.
Bartha Regina ebben a tanévben érettségizik kéttannyelvű osztályban, jövőjét német és történelem szakos tanárként képzeli el. "Hatalmas felelőssége van a tanároknak, előttem rengeteg remek és motiváló példa bizonyította be, milyen fontos feladat a nyelvoktatás" - fejtette ki Regina, aki a jövőben már a következő vitaversenyekre készíti fel iskolája indulóit.
A német nemzetiségi osztályban tanuló 17 éves Pőcze Júlia szerint nagyon sokat fejlődött a vitaverseny révén: a viadal jelentősen fejlesztette nyelvtudását, retorikai képességeit, sőt, pályaválasztására is hatással volt. Mint elmondta, diplomata szeretne lenni, dédelgetett álma pedig, hogy az UNICEF szolgálatában segítse a nehézsorsú gyermekeket.
Az egyhetes program résztvevőit többek között Claudia Roth, a Bundestag zöldpárti alelnöke köszöntötte. A döntő vitát Kónya Katinka, a varsói magyar konzul is figyelemmel kísérte.
Ansgar Kemmann, a Vitázik a világ ifjúsága verseny vezetője az MTI-nek kifejtette: a viadalon a fiatalok olyan kérdésekkel foglalkoznak, amelyekben gyakran a felnőttek sem jutnak közös megegyezésre, nem találják a választ. Általa viszont elsajátíthatják a jó vitához szükséges képességeket: az odafigyelő hallgatást, a másik pozíciójának megértését, a saját vélemény kritikus szemmel való vizsgálatát, illetve elérik, hogy őket is meghallgassák. Ezek gyakran szinte fontosabbak, mint a téma szakmai ismerete.
"A történelemben számos esetben zártak le erőszakkal egy-egy politikai kérdést. Példa erre a Magyarországon 1956-ban történtek. A napjainkban Ukrajnában zajló konfliktus is azt példázza, mi történik, ha az emberek túl korán alkalmaznak erőszakot, mert nincs türelmük a meggyőzésre. Fontos már a fiatalokat megismertetni a meggyőzés, a saját vélemény megfogalmazása és kifejtése, a retorika technikáival: ezek befolyásolják a jövőjüket, segítik őket a mindennapi és politikai döntések meghozatalában is" - fejtette ki Kemmann.
Mint elmondta, jelenleg a világ 14 országában vitáznak német nyelven fiatalok. Németországban és Svájcban német anyanyelvűek vitáznak, a közép- és kelet-európai regionális nemzetközi versenyen résztvevő nyolc ország mellett Spanyolországban, Portugáliában, Kínában és Brazíliában pedig a németül tanult diákok számára rendezik meg a Jugend debattiert regionális versenyeit.
A vitaverseny a Goethe Intézet, az Emlékezés, Felelősség és Jövő Alapítvány, a Hertie Közhasznú Alapítvány és a Külföldi Német Iskolák Központi Igazgatóságának közös projektje, amelyet Magyarországon a Hanns Seidel Alapítvány, az E.ON Hungária, az Audi Akadémia, a Magyarországi Németek Önkormányzata és a Konrad Adenauer Alapítvány támogat.