bezár
 

zene

2014. 10. 06.
Martin Barre: saját koncerttel érkezik a Jethro Tull gitárosa
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Martin Barre: saját koncerttel érkezik a Jethro Tull gitárosa Saját dalai mellett Jethro Tull klasszikusokkal, illetve ritkán hallható, vagy éppen szellemesen átdolgozott dalokkal vár mindenkit a Tull gitárosa Martin Barre október 11-én a Petőfi Csarnokban. Az exkluzív hangulatú, ülőhelyes koncerten Barre saját zenekarával játszik majd, előttük pedig egy tehetséges blues-rock énekesnő, Shelly Bonet mutatkozik be.

Martin Barre 43 évig tevékenykedett a 60 millió lemezt eladó Jethro Tull tagjaként, gitárjátéka meghatározó összetevő volt a progrock zenekar sikerében. Évtizedes teljesítményével Martin komoly elismerést és tiszteletet vívott ki magának. Az Aqualung című dalban található gitárszólót az USA-ban a 25., Nagy Britanniában a 20. legjobbnak választották meg. A Crest of a Knave című lemezen nyújtott teljesítményéért pedig Grammy díjat is kapott 1988-ban.

A Jethro Tull albumok mellett Martin számos egyéb előadóval is együttműködött, köztük Paul McCartney-val, Phil Collins-szal, Gary Moore-ral, Joe Bonamassával és Chris Thompsonnal. Martinnak volt alkalma egy színpadon állnia Jimi Hendrix-szel, a Fleetwood Mac-kel, a Pink Floyddal és a Led Zeppelinnel is.
Martni Barre
Az elmúlt években Martinnak lehetősége volt összehívnia saját zenekarát, mellyel élőben igazi Tull klasszikusokat adnak elő. A zenekar, melynek tagjai mind a Jethro Tullhoz hasonló együttesekben képezték magukat, kiválóan alkalmas a jól ismert darabok, és néhány ritkán előkerülő tétel előadására is. Énekesként a buzukin is játszó Dan Crisp hallható, George Lindsay dobol, Richard Beesley szaxofonon és klarinéton játszik, Alan Thomson basszusgitározik, Barre pedig a gitár mellett mandolinon zenél.

A koncerten közel sem csak az anyazenekar dalait hallhatjuk majd, hiszen Barre már 1992 óta készít szólólemezeket. 2013-ban jelent meg a hatodik, Away With Words című album, most szeptember 28-án pedig Order of Play címen jelenik meg az új lemez, mely egy afféle élőzenés kiadványként értelmezhető. A felvételt ugyanis közvetlenül egy hosszas turné, illetve egy fesztiválfellépés után, közösen rögzítette a zenekar egy stúdióban, így egy igazán élő hangzású és autentikus hanganyag született.
Shelly Bonnet
Ugyanezt az élményt kapják azok, akik október 11-én ellátogatnak a Petőfi Csarnokban tartandó ülőhelyes koncertre, amelyen egy amerikai származású, de Németországban felnövő fiatal énekesnő, Shelly Bonet is részt vesz. Shellyre nagy hatással voltak az édesapja által kedvelt blues és rock előadók, mint a Led Zeppelin, Howlin Wolf, Elmore James, vagy T-Bone Walker. A saját zenekarával érkező énekesnő 14 éves kora óta áll színpadon.

A Livesounds bemutatja:
2014. október 11., szombat 20 óra
Budapest, Petőfi Csarnok
Martine Barre & Band, Shelly Bonet koncertek
Belépő: 6500 Ft, a koncert napján 6900 Ft. a koncert ülőhelyes, helyfoglalás érkezési sorrendben
Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a helyszínen és a livesound.hu weboldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.livesound.hu/
http://www.martinbarre.com/
http://www.shelly-bonet.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd
https://www.facebook.com/events/374517209354246/

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Soós Tamás --


További írások a rovatból

Einstürzende Neubauten az Akváriumban
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák

Más művészeti ágakról

Bill Viola, a videóművészet úttörőjének tárlata Budapesten
A Kortárs novemberi számának bemutatójáról
Prae Kiadói nap Pécsett


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés