bezár
 

zene

2014. 10. 02.
Elbocsátották a római operaház zenekarát és kórusát
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Riccardo Muti karmester minapi távozása után az olasz főváros operaházának teljes zenekarát és kórusát elbocsátották - jelentette be a római főpolgármester csütörtökön.

Ignazio Marino főpolgármester szerint nem volt más megoldás a Teatro Costanzi operaház bezárásának elkerülésére.
    

prae.hu

Az elbocsátás a színházban dolgozó 460 főből a zenekar és a kórus 182 tagját érinti.
    

A főpolgármester elmondta, hogy ezen túl a színház külső zenekarokat és kórust szerződtet majd előadásaihoz, amivel évi 3,4 millió eurót tud majd megtakarítani.
    

"Tudom, hogy precedens nélküli elhatározásról van szó, de ez az egyetlen járható út" - hangoztatta Ignazio Marino.
    

A színház zenei vezetője Riccardo Muti szeptemberben hat év után hagyta ott a pénzhiánnyal és sztrájkokkal terhelt színházat.
    

A római operaházat 12 millió euró (3,7 milliárd forint) adósság terheli, a művészek szakszervezetei folyamatos sztrájkkal tüntetnek a színház vezetősége ellen, a nyári programban szereplő előadások is egymás után maradtak el a zenészek vagy a kórus munkabeszüntetése miatt.
    

Carlo Fuortes az operaház főigazgatója hangsúlyozta, hogy külső zenekarral működik számos franciaországi és spanyol operaház is.
    

Fuortes hozzátette: a római operaház idénynyitója a korábbi tervek szerint november 27-én lesz Giuseppe Verdi Aida című darabjával. Igaz, egyelőre a római operának nincs zenekara, kórusa és karmestere. Riccardo Muti helyére ugyanis még nem sikerült utódot találni. Az eddig felkért karmesterek arra hivatkozva utasították el a kinevezést, hogy ha Mutinak nem sikerült, ők sem fogják tudni működtetni a színházat.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bartók György szerzői estje a Fugában
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés