art&design
A kínai képzőművész, aki nem hagyhatja el hazáját az ellene folyó per miatt, a több mint 50 képzőművészeti alkotást bemutató tárlat kialakítását a 300 éves palotában tevékenyen segítette oly módon, hogy elkészítették számára az Oxfordshire-ben lévő kastély számítógépes modelljét.
"Az egész palotát lézerszkenneltük, és megalkottuk a virtuális világot, amelybe ő be tudott lépni" - idézte Michael Frahmet, a tárlat kurátorát a BBC honlapja.
A kiállítás különlegessége, hogy a kínai művész mintegy 30 évre nyúló munkásságának alkotásait együtt mutatja be a kastély képzőművészeti kincseivel, amelyek közül jó néhány több száz éves.
A blenheimi kiállítás számára készített új művek között van egy 45x2 méteres óriásszőnyeg, amelynek mintázata az 1989-es Tiananmen téri demokráciatüntetések tankokkal eltiport résztvevőit szimbolizálja.
A vörös szalont porcelán rákok tengere borítja, a 2300 aprócska rák, amelyek mintha a kandallóból özönlöttek volna ki, a kínai cenzúrára utalnak.
A zöld szalonban ősi Han-dinasztia korabeli vázákat állítottak fel, de nem a hagyományos mintázattal, hanem gépkocsik metállfényére átfestve.
A palota kertjében lévő több mint harminc darab lapított gömb alakú porcelánból kialakított installáción mintegy két éven keresztül dolgozott Aj Vej-vej.
Frahm elmondta, hogy a kiállítás létrehozása érdekében számtalan utazást tettek Pekingbe, és rengeteg e-mailt váltottak, Skype-on többször egyeztetettek a kínai képzőművésszel. A művek integrálásával a palotába azt akarjuk szemléltetni, miként hat a kortárs művészet egy 300 éves épületben - magyarázta
Aj Vej-vej kiállítása az első nagy kortárs művészeti kiállítás az 1704-ben épült palotában. Az épület Marlborough hercegének otthona, és arról híres, hogy 1874-ben itt született Winston Churchill, a későbbi brit miniszterelnök. A herceg fia, Lord Edward Spencer-Chuchill, a Blenheimi Képzőművészeti Alapítvány létrehozója.
A blenheimi kiállítással egy időben nyílt meg a San Franciscó-i Alcatraz börtönben Aj Vej-vej tárlata, amely a világban politikai okokból bebörtönzöttek előtt tiszteleg.
Az "(at) large: Ai Weiwei on Alcatraz" című installációt szombaton mutatták be először a közönségnek a San Francisco-öbölben lévő, egykoron legszigorúbban őrzött börtönszigeten.
http://www.bbc.com/news/entertainment-arts-29369166
http://www.theguardian.com/artanddesign/2014/sep/26/ai-weiwei-among-greats-opulence-blenheim