film
![OFOE filmklub – Filmek felnőtteknek gyerekekről](data/_cache/2014-09-25/ofoe_24275_220x220.jpg)
Most is olyan filmeket válogattak a programba, melyek a gyermekek, fiatalok (belső) világába segítenek betekinteni, az ő nézőpontjukból mesélnek, a bennük felvetődő kérdésekkel provokálnak.
Újdonság, hogy a filmekhez kapcsolódó beszélgetések nem a moziteremben, hanem a mellette lévő, a célnak inkább megfelelő helyiségben lesznek, és hogy ezeket az adott témában jártas, az OFOE által felkért moderátorok vezetik.
Az egyes filmekről minden alkalommal közlnek előzetes anyagot az OFOE honlapján és a Facebookon, az eseményt követően pedig online közreadják az aktuális beszélgetés tapasztalatait. Ezzel segíteni szeretnék azokat az érdeklődőket, akik a vetítésre ugyan nem jutottak el, de tervezik e filmek feldolgozását kollégáikkal, tanítványaikkal, esetleg tanítványaik szüleivel.
Jegyek:
A jegyár az idén is 700 Ft, a 4 alkalomra szóló bérlet ára 2000 Ft.
A helyfoglalás érkezési sorrendben történik.
Online jegyvásárlás ITT.
Pénztárnyitás az előadás előtt fél órával.
Program:
A részletes program ITT olvasható.