bezár
 

zene

2014. 09. 24.
Ákos két koncertet ad
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A nagy érdeklődésre tekintettel dupla koncertet ad Ákos decemberben a Papp László Budapest Sportarénában. A december 12-i és 13-i estek felvezetéseként az előadónak szerdán minialbuma jelent meg, a címadó Igazán című számhoz klip is készült.

"A kilenc, szintis hangzású felvételt tartalmazó EP-n négy dal, valamint remixek szerepelnek, a folytatását jövő tavaszra tervezzük és 2015 őszén jöhet a következő stúdióalbum, amennyiben ennek a kifejezésnek akkor még lesz értelme" - mondta Kovács Ákos a szerdai sajtótájékoztatón a fővárosi Akvárium Klubban.
    

prae.hu

Az új dalok elkészítésében közreműködött Hauber Zsolt szintetizátoros, akivel Ákos 1988-ban közösen alapította meg a Bonanza Banzait, az 1995-ig működött rendkívül sikeres szintipop-zenekart. Ákos mostani csapatában a 2084 turnén is szerepelt Lepés Gábor (szintetizátor, zeneszerzés, hangmérnöki munka) és Bánfalvi Sándor (dob) játszik még.
    

"Hauber Zsolttal 30 éve ismerjük egymást, már 2011-ben megkerestem a közös munka ötletével, ami végül tavaly indult. Az Igazán volt az új éra legelső közös szerzeménye, az Újrakezdhetnénk című dalt, amelyet májusban közzétettünk, később írtuk. A cél nem a nosztalgia, nem a múltat akarjuk újraéleszteni, hanem új, érvényes produkciót összehozni együtt" - mondta Ákos.
    

Hauber Zsolt úgy fogalmazott, hogy egy szuperexpresszre szállt fel Ákosékhoz, és nagyon jól érzi magát a produkcióban, "jobban megy a munka, mint régen".
    

Mint elhangzott, a májusban meghirdetett december 13-i koncertre nyáron szinte valamennyi jegy elkelt, ezért döntöttek úgy, hogy dupláznak. Ákos egy év hazai koncertszünet után tér vissza a színpadra.
    

Az Igazán című EP-n az Újrakezdhetnénk az énekes új felállásának programadó szintis szerzeménye, a címadó dalt Ákos sűrű anyagnak nevezte. A hozzá készült, szintén friss, fekete-fehérben forgatott klipet egy vasöntödében vették fel, a rendező Ákos, az operatőr Juhász Viktor volt. Az Amikor szerettélt Ákos Hauber Zsolt legizgalmasabb szerzeményének és hangszerelésének nevezte, amelyben gitár és vonósok is szólnak. Szintén új dal a Kapuzárás, Lepés Gábor zenéje, amely "odacsapós rockszám" lett. Az EP-n szereplő remixeket Spigiboy, Dj Junior és Hauber Zsolt készítette.

A középlemezt szerdán este egy exkluzív minikoncerten mutatja be Ákos az Akvárium Klubban, belépőt a támogató Telekom játékán nyerhettek a rajongók.

Az MTI kérdésére Ákos elmondta: nem hívja meg vendégfellépőnek a decemberi Aréna-koncertekre a Bonanza Banzai egykori harmadik tagját, Menczel Gábort. "Az a zenekar feloszlott. Hallottam, hogy Gábor új formációban zenél, amihez őszintén sok sikert kívánok neki. Hauber Zsolttal ugyan a múltból táplálkozunk, de nem nosztalgiázunk, én is, ő is mindig azzal dolgozik, akivel jól esik" - válaszolta az énekes.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés