bezár
 

zene

2014. 09. 23.
Budapest Music Expo – Zene és minden, ami mögötte van
Sajtótájékoztató 2014. szeptember 22.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Budapest Music Expo – Zene és minden, ami mögötte van 2014. október 3-5. között kilencedik alkalommal rendezik meg a Budapesti SYMA Csarnokban a korábban Hangfoglalás néven híressé vált nemzetköziaudiovizuális és zenei kiállítást, mely Közép-Kelet Európa legjelentősebb hangtechnikai és zenei eseményévé nőtte ki magát az elmúlt évek során.  A Budapest Music Expo idén is egy magával ragadó, új művészeti dimenzióba vár mindenkit ahol a zene összeköt, a kreativitásnak pedig csak a képzelet szab határt.

Miért is egyedülálló esemény a Budapest Music Expo?

A HANOSZ – Hangszeresek Országos Szövetsége  által rendezett kiállítás a zenekedvelők minden rétegének programlehetőségeket nyújt: a látogatóknak   páratlanul sokszínű zenei programban, koncertekben, közönségtalálkozókban, dedikálásokban lehet részük, személyesen is találkozhatnak kedvenc előadóikkal, művészeikkel. 

prae.hu

A vendégek  több mint 10.000 zenei világmárkát, hangszert, hang-, fény-, színpad és stúdiótechnikai eszközt ismerhetnek meg testközelből, ezeket kipróbálhatják, összehasonlíthatják egymással.

A hivatásos zenészek, hangtechnikai szakemberek számára a program kitűnő lehetőséget nyújt kapcsolatok építésre, ápolására, tájékozódhatnak a legújabb világtrendekről, tendenciákról, a kiállítás egy csendes, elkülönített területén előadásokat hallhatnak a szakma legjelesebb hazai képviselőitől.

Budapest Music Expo

A hagyományok szerint  sor kerül a HANOSZ „Öröm a Zene” szakmai díjátadójára is, amellyen  a hazai zenei élet legkiválóbb szakembereit díjazzák.

A kiállítás programja természetesen  a családosokról, és a gyermekekről sem feledkezik meg: a „Zenei Csodaország” varázslatos vizuális és zenei élményt kínál a legkisebbeknek, részt vehetnek zenetréningeken, zeneovin, szabadon ismerkedhetnek meg, próbálhatják ki a legkülönfélébb hangszereket.

Budapest Music Expo plakát

 

A kiállítás ingyenes!

További információk az esemény honlapján:  http://budapestmusicexpo.com/

Valamint Facebook oldalán : www.facebook.com/budapestmusicexpo

Hangolódjunk rá együtt!

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés