Medgyesi Konstantin elmondta: ilyen alku korábban nem köttetett a közgyűjtemény falai között. A múzeumi szakemberek azonban hajlottak a megállapodásra, mert mindenképpen szerették volna megszerezni a kalandos sorsú festményeket.
    
A régi Szeged utolsó sörkereskedői, Hutter Károly és Myk Margit az író és szegedi múzeumigazgató Tömörkény István oldalági rokonai voltak, így a róluk készült portrékat a család generációkon át őrizte. Most az unokák ajánlották fel a múzeumnak az alkotásokat. A helytörténeti értékű ritkaságokért cserébe csupán jelképes összeget, két darab húsz forintos pénzérmét kértek: a feltételük pedig mindössze az volt, hogy azok előoldalán Deák Ferenc portréja legyen. Az intézmény természetesen megszerezte a 2003-ban kibocsátott első napi veretű, forgalomba soha nem került becses érmeket a nagylelkű adományozók számára - így a csereüzlet létrejött.
    
A leszármazottak egyébként a festményekre a 1967-ig az Oskola utcai lakásban, majd Gyulán, végül utoljára a dédunoka budapesti lakásában vigyáztak. A családi legenda szerint egyébként Károly nagyapa arcképét, mint "osztályidegen személy" ábrázolását a házkutatásokat végző szovjet katonák lőtték keresztül. A II. világháborút Szegeden átvészelt, megrongált portrékat közben már restaurálták.
    
Hutteréknek a Palánk városrészben, a mai Oskola utcában működő palackozó üzemük a város és környékének legrégibb, legszámottevőbb vállalkozása volt. Több mint ötven éven át egészen a II. világháborús front közeledtéig működött. Számos hazai sörgyár, így a Kőbányai Első Magyar Részvény Serfőzde és a Dreher Serfőzde készítményeit továbbították Hutter feliratú üvegekben főleg a Délvidékre. A cég foglalkozott bor, konyak, pálinka és pezsgő nagykereskedelmi forgalmazásával is.
    
A most közgyűjteménybe került festményeket az egykori Nyilasy Sándor-tanítvány, a tehetséges Balogh Margit (1898-1965) szegedi portréfestő készítette még 1920-ban, illetve 1924-ben. A képadományok a múzeum több mint 130 darabot számláló Balogh Margit-hagyatékát gyarapítják tovább. A válogatott kollekció egyébként a mára szinte elfeledett művésznő végakarata szerint halála után, 1965-ben került az intézmény birtokába.