art&design
A három mester együtt dolgozott például az Országház épületén, de több jelentős fővárosi és vidéki köz- és magánépület is a nevükhöz fűződik - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
A közlés szerint az október 8-ig látható tárlaton fotókon, korabeli tárgyakon és dokumentumokon keresztül mutatják be a századforduló híres műiparosainak munkásságát.
Jungfer Gyula csengettyűtartói, tűzikutyái mellett bemutatják a Jungfer-műhely eredeti cégtábláját. Kiállítják a Thék Endre lakásából való falburkolatot, egy gazdagon faragott pianínót a gyárból, valamint egy korabeli emlékkönyvet Thék Endre díszpolgárrá nevezésének alkalmából. Róth Miksától pedig látható lesz többek között a Pax-mozaik.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának tájékoztatása szerint Róth Miksa ezüstérmet kapott az 1900-as párizsi világkiállításon, valamint a mozaikkészítés megújításáért elnyerte az olasz király aranyérmét. Ő tervezte az Országos Levéltár ólomüveg ablakait. Mozaikjai láthatók például a Széchenyi Gyógyfürdőben, de még a mexikóvárosi nemzeti színházban is.
Mint írják, a Thék Endre nevét viselő bútorgyár fejlődését a kiegyezés után készült fontosabb magyar közigazgatási, állami épületek építésének köszönhette. A mester több magánpalota és vidéki kastély, köztük az Andrássy úton található Saxlehner-bérpalota, a Múzeum utcai Károlyi-palota vagy a budafoki Sacelláry-Törley-kastély építésében, berendezésében vett részt.
A kiállítás apropóját adja többek között, hogy idén lesz Róth Miksa halálának 70., Thék Endre halálának pedig 95. évfordulója.