art&design
A kétnapos rendezvény célja, hogy a városlakók ingyenes tárlatvezetéssel megismerjék a hivatal impozáns műemlék épületét, benne pedig azokat a helyiségeket, ahová a mindennapos ügyintézés során nem juthatnak be - tájékoztatta a szervező polgármesteri hivatal közleményben az MTI-t.
A Benkó Károly által tervezett, 1842-ben eklektikus stílusban emelt épület dísztermében az érdeklődők beülhetnek a képviselők székeibe és próbaszavazáson vehetnek részt, a polgármester hivatali helyiségében pedig – ahová hétköznap csak a munkatársak, a tárgyalópartnerek és a vendégek léphetnek be – helyet foglalhatnak a polgármesteri székben, és emlékfotót is készíttethetnek.
Az idei programban olyan kuriózumok is várják a látogatókat, mint a Kállay Gyűjtemény "rejtett kincsei" vagy a gyűjtemény Nyíregyháza történetéhez fűződő könyvritkaságai.
Az ingyenes tárlatvezetéseket Kovács Ferenc polgármester, Kósa Tímea és Jászai Menyhért alpolgármesterek, valamint Szemán Sándor címzetes főjegyző tartja szombaton négy, vasárnap egy időpontban. A korábbi években igen népszerű tárlatvezetéseken előzetes regisztrációval lehet részt venni. Nagy érdeklődés esetén további időpontokban is indul tárlatvezetés.