bezár
 

zene

2014. 09. 13.
Falusi Mariann lesz a VOCA PEOPLE vendége
A barátságos űrlények rátaláltak egy magyar hanghullámra
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Falusi Mariann lesz a VOCA PEOPLE vendége Ismét Magyarországra érkezik a világhírű VOCA PEOPLE. November 2-án Budapesten, a Kongresszusi Központban, november 4-én pedig a pécsi Kodály Központban látható majd az izraeli szuper-produkció ezúttal végre hazai vendéggel, Falusi Mariannal közös koncertje.

„A VOCA PEOPLE tagjai barátságos űrlények a Voca bolygóról, valahonnan a Nap mögül… ahol minden kommunikáció a zenén és az énekes benyomásokon alapul” – olvasható az együttes honlapján.

prae.hu

A VOCA PEOPLE produkciójaaz emberi hang döbbenetes erejét ötvözi a ritmusbeszéd, a beatbox elemeivel. A zenekar kizárólag az énekhang segítségével kelti életre a dalokat, különleges hangszerelésben az éneklés segítségével hozza akár a gitár, a dob vagy a trombita hangját, egy egész zenekar hangzását keltve. A csapat a barokkon és a klasszikus dalokon át, a Titanic betétdalán és az ABBA slágereken keresztül Michael Jacksonig szinte mindenből válogat egy kicsit, az előadás olyan élményt nyújt, amely a zenei virtuozitást a nyolc színpadi előadóművész sziporkázó humorával teszi teljessé. A műsor bármely korosztálynak, bármely bolygó bármely nyelven beszélő “fajának” nagy élmény.

Az ötlet, hogy az énekes vokalitásra utaló nevű „Voca bolygó emberei” projekt megszülessen, Lior Kalfo komikus, szerző és producer agyából pattant ki 2009-ben. A YouTube-on immár 30 millió ember által megcsodált produkciónak ma is ő a művészeti vezetője.

A kizárólag énekesekből álló együttest 3 hölgy és 5 férfi alkotja, és hangtartományuk mindkét nemben lefedi a klasszikus vokalitást. A szoprán, mezzo, alt, tenor, bariton, basszus énekeseket két hangszerhatást utánzó „szájdobos” egészíti ki.

Rendkívül széles repertoárjukban Bach, Händel és más klasszikus szerzők melódiáitól, a klasszikus dzsessz örökzöldjein át, az elmúlt 50 év könnyűzenei slágereitől napjaink dalaiig ívelő program szerepel, melyet Shai Fishman zeneszerző és producer „felügyel” és gondoz.

A VOCA PEOPLE zeneileg igen hatásosan összeállított és előadott produkcióját azonban a látvány és a színházi attrakció teszi igazán színessé és elevenné. Az együttes ugyanis Voca bolygó fehérbe öltözött űrlényeiként – nemegyszer a közönség egyes tagjait is bevonva – tánccal és sajátos mozgással játsszák el és varázsolják elénk a jól ismert dallamokat, nemegyszer meghökkentően komikus hatást keltve a közönségben.

Falusi Mariann

A VOCA PEOPLE tagjai kedves és barátságos űrlények, akiknek a csillaghajója kényszerleszállást kénytelen végrehajtani a Föld szokatlan környezetében, mert hajójuk különleges energiaforrása – a zenei harmónia – tartalékai teljességgel kiürültek. A kedves lények lassacskán megtanulják a bolygó szokásait és zenéjét, és a földi közönség segítségével újra feltöltik a zene hajtóerejével járművüket.

 „Mega-galaktikus szupersztárok… ezt mindenképp látni kell, hogy el is lehessen hinni. Különleges hangi adottságok, fantasztikus színpadi oldottság és komikus képességek koktélja. Ez az előadás képes minden kulturális határt áthidalni, miközben tömény móka és kacagás, egyszóval fenomenális! Senki ne hagyja ki.” CBS early news, USA

Az utóbbi években az előadásuk óriási sikert ért el rövid időn belül. Közel 30 millió látogató fedezte fel őket a YouTube videó-megosztón, és Nyugat-Európa és Észak- és Dél-Amerika, Ázsia szerte telt házak előtt óriási sikerrel turnéznak.

VOCA PEOPLE

Előadások:

2014. 11. 02. Budapest, Kongresszusi Központ, 2 előadás (15h, 19h)

2014. 11. 04. Pécs, Kodály Központ (19h)

Információ:

http://voca-people.com 

https://www.facebook.com/vocapeoplehu

http://pannonprodukcio.hu

 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés