art&design
![Látványos felújítás a látogatható Mecseki Bányászati Múzeumban](data/_cache/2014-09-11/banyaszati_muzeum02_24095_220x220.jpg)
A tárlat az elmúlt fél év során rendkívül népszerűnek bizonyult valamennyi korosztály körében. Több mint ötven iskolai osztály és turisták ezrei látogatták már a múzeumot, a vendégkönyvbe számos, kivétel nélkül a kiállítást és a szakszerű, élvezetes tárlatvezetést elismerő, méltató bejegyzés került.
A korábbi fenntartó és üzemeltető anyagi forrás híján az állagmegőrző munkálatokat nem végezte el, azonban az új fenntartó (Pécs MJV Önkormányzat) és a működtető (Janus Pannonius Múzeum) megállapodásának köszönhetően 2014. szeptember 1-jétől megindult a felújítás folyamata, amelynek eredményeként a szóban forgó vágatszakasz ismét bejárható lesz. A felújítás fázisait azonban – rendhagyó módon – a látogatók is megtekinthetik, a munkálatok idején meg lehet tekinteni a kiállítást, s a látottak talán „interaktív bemutatónak” is felfoghatók, hiszen szemmel követhetővé válik egy bányaácsolat megalkotása.
A mintegy hatmillió forintba kerülő felújítási munkák egy évig tartanak majd, ennek köszönhetően a kiállítás a témában érintett installációja teljesen megújul.
A Mecseki Bányászati Múzeum keddtől vasárnapig 10-18 óra között látogatható, felnőtteknek 700, diákoknak 350 forintért. Csoportos bejelentkezés, tárlatvezetés kérhető a 06 20 363 85 73-as telefonszámon.