bezár
 

zene

2014. 09. 06.
Giora Feidman klarinétművész: az éneklés és a tánc lelki táplálék
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az éneklés és a tánc lelki szükséglet, táplálék, amelyre szükségünk van, akárcsak a fizikai táplálékra – mondta az MTI-nek Giora Feidman klarinétművész, klezmerzenész, aki szombat este a Zeneakadémián ad koncertet a Zsidó Nyári Fesztivál keretében.

A klezmer szó eredeti jelentése „a dal eszköze”, és ma is ennyit jelent, nem többet: énekelni – mondta a világhírű klarinétos, lesöpörve az asztalról minden történeti magyarázatot. Énekelni pedig mindenki tud, az anya énekel gyermekének, a beszéd is ének, miként a hangszeres zene is az. „Én nem klarinétozom, éneklek” – jelentette ki a 78 éves, Izraelben élő muzsikus az esti koncert előtt.

prae.hu

„A klezmer tehát a testünk, a zene pedig a nyelv, amin szólni tudunk” – mondta. Hangszerét „lelke mikrofonjának” nevezte, amellyel hangokban tudja kifejezni érzéseit, benyomásait.

Giora Feidman többször lépett már fel Magyarországon, ezúttal a müncheni Gitanes Blondes zenekarral zenél együtt a Zeneakadémia nagytermében. A műsorról konkrétumokat nem árult el, nem tartotta fontosnak; a lényeg, hogy zenélnek, pontosabban énekelnek, „lelki táplálékot” nyújtva a hallgatóknak. Ez a zene, a zenész feladata a társadalomban – mondta.

Úgy vélte, a zene a vallásoknak is integráns része. „Az ember nem mondja az imát, hanem énekli, nem felolvassa a Tórát, hanem énekli. A vallás tehát nem létezhet zene nélkül, ugyanakkor a zene önmagában is lehet ima, vallás nélkül” – fogalmazott.

Giora Feidman 1936-ban született Buenos Airesben besszarábiai zsidó emigránsok gyermekeként. Felmenői négy generáció óta klezmerzenészek voltak, így az anyatejjel szívta magába ezt a zenei nyelvet, emellett az argentin tangó is nagyon közel áll szívéhez, és klasszikusokat, sőt izraeli kortárs szerzőket is szívesen játszik.

Huszonegy évesen az Izraeli Filharmonikusokhoz szerződött, ahol csaknem két évtizedig muzsikált. Az 1970-es évek klezmer-reneszánsza idején fordult újra a stílus felé, New Yorkba költözött és létrehozta saját klezmer együttesét, amellyel maga is aktív alakítója volt a klezmerzene új virágzásának. A világhírt Steven Spielberg filmje, a Schindler listája hozta meg számára, melynek Oscar-díjas zenéjében klarinétozik.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés