Apja még születése előtt balesetben életét vesztette, anyja ortodox hitben és szegénységben nevelte fel. Az író matematikát tanult, de filozófiát és irodalmat is hallgatott. A második világháborúban többször megsebesült és több kitüntetést is kapott. 1945 elején a katonai elhárítás elfogta leveleit, melyekben Sztálint bandavezérként emlegette, ezért szovjetellenes propaganda címén 8 év kényszermunkára ítélték. Moszkvában egy zárt intézetben tudományos munkát folytatott, a "börtönakadémia" után Kazahsztánba került, ahol a lágerben kőművesként és öntőmunkásként dolgozott. Szabadon bocsátása után még három évig kényszerlakhelyet jelöltek ki számára, csak ekkor kezelhették rákbetegségét is. A lágerévek alatt lelkes kommunista meggyőződését vallásos hit váltotta fel, s ekkor alakult ki meggyőződése, hogy haladékot kapott a sorstól, amely addig tart, amíg ír, vagyis teljesíti küldetését.

A sztálini kultusz leleplezése után rehabilitálták, majd 1962-ben Nyikita Hruscsov pártvezető személyes közbenjárására megjelenhetett a munkatáborokban szerzett élményeit feldolgozó Ivan Gyenyiszovics egy napja című kisregénye. Még három novellája látott napvilágot, de Hruscsov 1964-es bukása után művei (A pokol tornácán és a Rákosztály) már csak szamizdatban terjedtek, a hatalom szemében persona non grata lett. 1967-ben az írószövetséghez intézett nyílt levélben emelt szót a cenzúra ellen és követelte - természetesen sikertelenül - az ellene indított hajsza leállítását, 1969-ben kizárták az írószövetségből. 1970-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat, de a kitüntetést nem vette át, mert attól félt, hogy Svédországból már nem térhet haza.

1973-ban Párizsban jelent meg A Gulag szigetvilág első kötete, amelynek kéziratát még 1968-ban csempészte külföldre. A kényszermunka-táborok történetét, az áldozatok szenvedéseit bemutató könyv hatalmas botrányt keltett a Szovjetunióban, az írót 1974-ben hazaárulás vádjával megfosztották állampolgárságától és külföldre száműzték. A kitoloncolt író Svájcban, majd az Egyesült Államokban, hazáját idéző környéken telepedett le. Az 1980-as évek közepétől művei ismét megjelenhettek szülőföldjén, 1990-ben visszakapta állampolgárságát, 1994-ben pedig hazatérhetett. A kommunizmust és a kapitalizmust is hevesen bíráló, nacionalista író szerette volna felrázni a "Szent Oroszországot", de az általa javasolt jóindulatú önkényuralomnak, a keresztény-nemzeti rendszernek nem sok híve akadt. Az antiszemitizmus vádjára a 200 év együtt című könyvével felelt, amelyben az oroszok és zsidók együttélésével foglalkozott.
Alekszandr Szolzsenyicin 89 évesen, idén augusztus 3-án halt meg. Életművének esztétikai és politikai megítélése vitatott, az azonban biztos, hogy életével, munkásságával nem csak irodalmat, történelmet is "csinált".