bezár
 

zene

2014. 08. 12.
Csütörtökön kezdődik a ZENIT
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csütörtökön nyitja meg kapuit a XXVIII. Nemzetközi Fúvósfesztivál és Zenei Ifjúsági Találkozó, a ZENIT Békéscsabán.

Herczeg Tamás, a Csabagyöngye Kulturális Központ vezetőhelyettese, a fesztivál főszervezője az MTI-nek elmondta: Békéscsaba négy napon át a fúvószene városa lesz, több mint egy tucat hazai és külföldi zenekar lép fel a megújult belvárosban, a Szent István téren, a Jókai Színház előtt és a Csabagyöngye Kulturális Központ víziszínpadán, az Élővíz-csatorna parton.
    

prae.hu

Herczeg Tamás hozzátette: a fesztivál minden napján a délutáni és a kora esti órákban szórakoztató fúvószenei előadásokkal várják a közönséget. Békéscsaba számára fontos a ZENIT, hiszen a fúvószenének itt erős hagyományai vannak, a városi zenei képzés egyik meghatározó műfaja. Békéscsaba támogatja a városi fúvósszenei életet és a ZENIT-et fesztivált, ennek köszönhetően tudott fennmaradni 28 éven át.
    

A fesztiválon gyermek-, ifjúsági és felnőtt zenekarok is fellépnek, a versenyre jelentkező együttesek előadásait szakmai zsűri minősíti.
    

A megnyitót követően este a Békéscsabai Klarinét és Szaxofon Tábor klarinét kvintettje és szaxofon kvartettje ad koncertet a Szent István téren. Ugyanitt pénteken este a gyulai Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekart hallhatja a közönség, fellép az észtországi Tartu, a szlovákiai Podbrezova fúvószenekara és a békéscsabai Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar. Szombaton lesz a Szóló Hangszeresek Találkozója a Vasutas Művelődési Házban. Este a főtéren a Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekar, a székelyföldi Köpeci Hangafa Ifjúsági Fúvószenekar, Csorvás Város Fúvószenekara és majorette csoportja, valamint a gyomaendrődi Színfolt majorette csoport szórakoztatja a közönséget.
Vasárnap, a zárónapon a közönség a Csökmői Tücsök Zenekart hallhatja, valamint újabb műsorral lép fel a Köpeci Hangafa Ifjúsági Fúvószenekar és a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés