bezár
 

zene

2014. 08. 09.
Barokk koncertsorozatot ad a Liszt Kamarazenekar Fehérvárcsurgón
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Három hangversenyből álló barokk koncertsorozatot ad a Liszt Ferenc Kamarazenekar a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban augusztus utolsó hétvégéjén.

A 2011-re gyönyörűen felújított klasszicista kastélyban a kamarazenekar vendége lesz a Pozsonyi Állami Operaház énekese, Varga Bach Helga szoprán, valamint az idén Kossuth-díjjal kitüntetett fiatal hegedűművész, Baráti Kristóf - derül ki az együttes MTI-hez eljuttatott közleményéből.

prae.hu

"Kastélyokban mindig szerettünk játszani. Az ilyen épületekhez barokk műsor illik, az ad nekik eleganciát - holott tudjuk, hogy a fehérvárcsurgói a 19. században épült. Mi is ilyen programot állítottunk össze, Vivaldi, Händel, Bach-művekkel. Baráti Kristóf koncertje kivétel, ott későbbi zeneszerzőktől is játszunk, Mendelssohntól, Liszttől" - idézik a beharangozóban Rolla Jánost, a zenekar művészeti vezetőjét.

A Varga Bach Helgával adandó pénteki (augusztus 29.) és a Baráti Kristóffal tartandó vasárnapi (augusztus 31.) koncert között szombaton a Liszt Ferenc Kamarazenekar zenészei lépnek elő szólistákká: egy, két vagy négy hangszerre írt Vivaldi-versenyműveket adnak elő.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Nils Frahm: Day
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés