bezár
 

zene

2014. 08. 08.
Szeptemberben 10. Újbuda Jazz Fesztivál
2014. szeptember 2-7., MU Színház, A38 hajó
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szeptemberben 10. Újbuda Jazz Fesztivál Budapest legnagyobb kerülete, Újbuda önmagában az ország hatodik legnépesebb települése lenne. Az idén tizedik alkalommal megrendezett Újbuda Jazz Fesztivál e nagyváros méretű kerület egyik legfontosabb, nagy hagyományú kulturális rendezvénye, melyet idén szeptember 2. és 7. között tartanak meg. 

Műfajában – a szabad improvizációs zenében – európai jelentőségű a fesztivál, amin az elmúlt évek során a színtér legkomolyabb művészei léptek fel. Igazi nemzetközi dzsesszünnep minden szeptember elején, ami hol a magyar népzenei hagyományokat a kortárs kísérletekkel ötvöző „bartóki” tradícióra, hol a német dzsessz nagy hatvanas-hetvenes évek-beli korszakára, hol a New York-i avantgárdra, hol a világhírű lengyel szcénára fókuszál.

prae.hu

Ezúttal a program úgy alakult, hogy a női szólisták kerültek a középpontba. Az erősen férfiközpontú dzsesszben a női előadók nagyon sokáig kizárólag énekesként kaptak teret, és elhanyagolható volt a hangszeresek szerepe. Ez szerencsére napjainkra már megváltozott, és sok-sok nagyszerű hangszeres szólistanő szerepel a színpadokon. A 10. Újbuda Jazz Fesztivál programja ezt a térnyerést próbálja bemutatni, és bizonyítani, hogy – az irodalomhoz, filmhez, képzőművészethez hasonlóan – a „kísérleti”, szabad improvizációs zene fejlődéséshez, sokszínűségéhez alapvető módon járul hozzá a jellegzetesen „női” hang.

 

Program 

 

2014. szeptember 2., kedd 20:00

Random Trip

A38 Tetőterasz

Belépő: 800 Ft.

 

2014. szeptember 3., szerda 19:30

Mats Gustafsson & Didi Kern duó (S/A)

Susana Santos Silva & Torbjörn Zetterberg duó (P/S)

Soyut Boyut (TR)

A38 Koncertterem

Belépő: 2200 Ft, elővételben: 1700 Ft.

 

2014. szeptember 4., csütörtök 19:30

Grencsó Kollektíva feat. Lewis Jordan & Barabás Lőrinc (H/USA)

Reut Regev's R*time (IL)

Modal Jazz 5

A38 Koncertterem

Belépő: 1500 Ft, elővételben: 1000 Ft.

 

2014. szeptember 5., péntek 20:00

Sophie Agnel & John Butcher & Márkos Albert Trió (F/UK/H)

Joëlle Léandre Solo (F)

MU Színház

Belépő: 1500 Ft, elővételben: 1000 Ft.

 

2014. szeptember 6., szombat 19:00

Orange The Juice (PL)

1/2 Orchestra (RU)

A38 Koncertterem

Belépő: 1500 Ft, elővételben: 1000 Ft.

 

2014. szeptember 7., vasárnap 20:00

Ajtai Péter & Miklós Szilveszter & Pozsár Máté Trió

Benkő Róbert & Geröly Tamás & Grencsó István Trió feat. Johannes Bauer (H/D)

MU Színház

Belépő: 1500 Ft, elővételben: 1000 Ft.

 

Helyszínek:

 

MU Színház

1117 Budapest, Kőrösy József utca 6.

(+36 1) 209 4014

szinhaz@mu.hu

Online jegyvásárlás:

www.mu.hu

 

A38 Hajó

1117 Budapest, Petőfi híd budai hídfő

(+36 1) 464 3940

info@a38.hu

Online jegyásárlás:

www.a38.hu

 

A fesztivál támogatói: Újbuda Önkormányzata, a Nemzeti Kulturális Alap, a Portugál Nagykövetség, az Izraeli Nagykövetség, a Svéd Nagykövetség, a Francia Intézet, a Lengyel Intézet, a Török Nagykövetség és a Turkish Airlines.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Nils Frahm: Day
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Renaud-Delage: Gru 4
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés