art&design
N. Horváth Erzsébet tapolcai helytörténész, az általa "fénnyel írt történelemnek" nevezett kötetről elmondta, hogy az folytatása a 2009-ben megjelent Múltidéző című albumnak, amely 1945-ig dolgozza fel a város mindennapjait.
A következő kötet a tapolcai kórház történetét ismerteti majd, és az intézmény megnyitásának századik évfordulóján, 2014. november 19-én jelenik meg. A tervek szerint ugyanezzel a módszerrel mutatják be majd egy újabb kötetben a tapolcai iparosság történetét is.
N. Horváth Erzsébet, aki a kötetnek nemcsak szerzője, hanem szerkesztője és tipográfusa is, úgy fogalmazott az MTI-nek, hogy a "fénnyel írt történelem éppúgy pillanatokat örökít meg, mint a benne lévő közel 1200 fotó, de nem csak a történelem fényes pillanatait".
Így a kötetben a hétköznapi családi élet, a természetfotók és az '56-os forradalmat megörökítő képek mellett helyet kapnak a második világháború és az '50-es évek pillanatai is. A képeken Tapolca jelene is megjelenik.
A helytörténész elmondta, hogy anyaggyűjtés közben derült ki, hogy milyen sokan őriznek családi albumaikban a város története szempontjából értékes felvételeket. Közölte: a világ legkülönbözőbb pontjairól, Kanadából, Japánból és Németországból is kapott képeslapokat, fényképeket Tapolcáról származó és a város életét ma is aktívan követő emberektől.
Így vált az anyaggyűjtés maga is közösségteremtő folyamattá - tette hozzá. A tapasztaltakból kiindulva a szerző más települések helytörténészeit is arra buzdítja, hogy ezzel a módszerrel dolgozzák fel saját lakóhelyük történetét, amíg még összegyűjthetők a családoknál lévő régi fényképek, iratok és dokumentumok.