bezár
 

zene

2014. 08. 03.
A Bartók kórusverseny nagydíjért versengenek a kategóriagyőztesek Debrecenben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nagydíjért versengenek vasárnap a kategóriagyőztesek Debrecenben - közölte a fesztivál sajtófőnöke az MTI-vel.

Kerekes Sándor tájékoztatása szerint a fesztivál szombati döntője páratlanul izgalmas versenyt hozott, mivel mind a 14 kórus ismét színpadra lépett a Kölcsey Központ nagytermében.

prae.hu

A zsűri hosszas tanácskozás után hirdetett eredményt minden kategóriában, s kiderült, hogy több magyar siker - köztük egy debreceni - is született. Külön érdekesség, hogy a kamarakórus kategóriában nem volt abszolút győztes, a második helyen viszont néhány tizednyi pont különbséggel két kórus végzett - ismertette Kerekes Sándor.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott Nagydíjért vasárnap három kategóriagyőztes kórus, illetve a kamarakórus kategória két második helyezettje versenyez.

A kategóriagyőztes versenyzők: a debreceni Ady Endre Gimnázium Kerekes Rita karnagy vezette Leánykara (ifjúsági kórusok), a Szebellédi Valéria karnagy vezette Magnificat Ifjúsági Kórus (egynemű karok) és a német Via-Nova-Chor München kórus Florian Helgath karnagy vezetésével (vegyeskarok).

Mellettük a Josef Surovík karnagy vezette cseh Cantica Laetitia, illetve a Magnús Ragnarsson karnagy vezette islandi Melodia - Kammerkór Áskirkju kamarakórus verseng a nagydíjért.

A Bartók Béla XXVI. Nemzetközi Kórusverseny díjátadó ünnepségét, a nagydíjért folyó verseny eredményhirdetését vasárnap este tartják a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Bartók György szerzői estje a Fugában
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés