bezár
 

zene

2014. 08. 02.
Nemzetközi népzenei és néptánctábor Örkényben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megkezdődik vasárnap a 29. Csutorás nemzetközi népzenei és néptánctábor Örkényben, a rendezvénysorozat jövő szombatig tart – tájékoztatta Birinyi József népzenekutató, hangszerkészítő, a tábor szakmai vezetője az MTI-t szombaton.

A zenepedagógus és népzenész kiemelte: az egy hétig tartó táborba minden korosztályt várnak a kézműves és hangszerkészítő foglalkozásokra, táncházakra, koncertekre, előadásokra és filmvetítésekre, népzene- és néptáncoktatásra. Az intenzív foglalkozásokon a teljesen kezdőktől a professzionális zenészekig mindenki megtalálja a számára megfelelő képzést.

prae.hu

Az 1985-ben indult Csutorás tábor alapgondolata, hogy a hagyományokat az élményeken keresztül lehet igazán közvetíteni – hangsúlyozta Birinyi József -, a népművészet pedig az az élményforrás, amelyhez a legközvetlenebbül lehet hozzájutni. Az egyszerű népi hangszerek létrehozása például csupán néhány percet vesz igénybe, bárki elkészítheti a maga csattogóját, tilinkóját, nádsípját vagy éppen műanyagcsőből, konzervdobozból alkothat hangszert.

A táborban fontos szerepe jut a közös éneklésnek is, a hét végéig mintegy huszonöt népdalt tanulnak meg a résztvevők, amelyeket a tábort záró gálán be is mutathatnak a kézműves műhelyekben készült tárgyakkal, a frissen elsajátított néptáncokkal és a hangszeres műsorral együtt – jelezte a zenepedagógus.

Birinyi József elmondta, hogy mind a táborlakók, mind az előadók közül sokan érkeznek külföldről, idén Olaszországból és Romániából jönnek vendégelőadók, de fontos szerep jut a hazai oktatóknak is, így például a rendszeresen itt tanító Pál Istvánnak. „Ő az utolsó magyar dudás, aki nem a színpad kedvéért muzsikál” – hívta fel a figyelmet a népzenekutató, hozzátéve, hogy a most 96 éves juhász a duda mellett furulya-, flóta- és énektudását is átadja.

A Csutorás tábornak – amelynek neve a citerások alföldi elnevezésére utal – a Pest megyei Örkény ad otthont. A Pálóczi Horváth István szakképző iskola igazán különleges helyszín - hangsúlyozta Birinyi József -, a kastélyépülethez nagy parkos-ligetes terület tartozik, amely hozzájárul a családias hangulathoz.

A napi ötórás koncentrált tanulás és a szakmai programok mellett sokféle kísérő esemény szórakoztatja a résztvevőket, egyebek között néprajzi, zenei filmek, játszóház. Csutorás strandfesztivált is tartanak, ekkor egy napra kitelepül a tábor a dabasi strandra. „A zenélés, éneklés és kézműves foglakozások mellett táncházat tartunk a medencében, és a körtáncba bárki bekapcsolódhat pénteken” – mondta Birinyi József.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés