bezár
 

zene

2014. 08. 02.
Csángó fesztivál keddtől hat napon át Jászberényben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csaknem félszáz kulturális esemény, ezer közreműködő, 20 zenekar, 10 jászberényi valamint 15 hagyományőrző csapat fellépése szerepel a kedden kezdődő jászberényi Csángó fesztivál programjában.

Az egymást követő népzenei koncertek és folklórműsorok gazdag kínálatát a hazai fellépők mellett görög, grúz, lengyel, szerb és török együttesek vendégjátéka is színesíti. A rendezvény egyik kiemelkedő eseménye szerdán este lesz, amikor Lajkó Félix, Brasnyó Antal és Dresch Mihály ad koncertet, majd külföldről érkezett táncegyüttesek lépnek színpadra - mondta el Láng D. István, a fesztivál sajtófelelőse az MTI-nek.

prae.hu

A nyitó napon a fesztivál zászlajának felvonása után a Sebő Együttes Hatvanhat című műsorával veszi kezdetét a látványos és szórakoztató kavalkád. Csütörtökön a Hangulatok című gálaműsorban Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs duó lép fel, őket a Honvéd Táncszínház követi Monarchia című előadásával. Pénteken a Fölszállott a páva televíziós vetélkedő résztvevői mutatkoznak be a közönségnek.

A Csángó fesztivál főszereplői a gyimesi és moldvai csángók, akik Gyimesfelsőlokról, Gyimesközéplokról, Setétpatakáról és Csinódról illetve Somoskáról, Klézséről, Pusztináról Lészpedről kelnek útra Jászberénybe.

Az erdélyi, felvidéki, magyarországi hagyományőrzők olyan kistelepülésekről jönnek, mint Györgyfalva, Szucság, Türe, Budatelke, Magyarpalatka, Vesszős, Sülye, Vajdaszentivány, Nyárádselye, Bag, Elek, Ördöngősfüzes, Nagyecsed és Magyarbőd.

A rendezvény hagyományos programelemeként szombaton a VIII. Magyar-magyar konferenciát tartják, amelynek témája a hagyomány továbbélése. A rendezők - Folklór Kulturális Közalapítvány és a Jászág Népi Együttes - csütörtöktől vasárnapig népművészeti vásárt is szerveznek. Ugyancsak a vasárnap záruló fesztivál kísérőprogramja a Jászság Népi Együttes székházában tartandó nemzetközi táncház- és zenésztábor.

Az első Csángó fesztivált 1991-ben rendezték Jászberényben.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés