bezár
 

zene

2014. 07. 12.
Ezer program tíz napon át a Művészetek Völgyében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csaknem ezer program közül válogathatnak a Művészetek Völgyének idei látogatói július 25-től tíz napon át Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön - mondta el az MTI-nek a fesztiváligazgató.

Márta István hozzátette: immár 24. alkalommal ad otthont a völgy a fesztiválnak, amely 53 helyszínen 1500 fellépővel várja az érdeklődőket. A több száz éves települések különleges közösségi térré alakulnak át: kézművesek, tíz napig a közönséggel és a helyi lakosokkal együtt élő művészek, zenészek veszik birtokba a máskor csendes Balaton-felvidéki falvak utcácskáit, tereit, udvarait.

prae.hu

Kapolcson a már megszokott helyszínek és előadók mellett - mint a Palya-udvar, a Kapolcsi Hobo Klub, a Kaláka Versudvar vagy a hagyományőrzőket összefogó Muharay Szövetség - számos új fellépővel, programmal és helyszínnel bővül idén a kínálat. Ilyen például Harcsa Veronika saját udvara, a Fonó együttes FolkUdvara, a hazai start-up közösségeket bemutató Design Terminál udvar és az ifjúsági darabokat és amatőr társulatokat bemutató Színház Színpad - mondta a fesztiváligazgató.

Márta István hozzátette: 60 település mutatkozik be az Éltető Völgy programsorozat keretén belül, a helyi kulturális értékeket a taliándörögdi Ősök Háza vonultatja fel, a Kék abrosz mozgalom pedig több kapolcsi porta összefogásának köszönhetően a gasztronómia lokális értékeit mutatja meg.

Hozzáfűzte: a hajnalig tartó koncertek, a tánc, a színházi és könyvbemutatók mellett játszóházak, filmvetítések, zenés erdei séták, képző- és iparművészeti kiállítások egész sora várja a látogatókat.

Márta István kiemelte: Vigántpetend határában, Csórompusztán ismét letáborozik a Hello Wood nemzetközi építésztalálkozó fiatalokból álló alkotóközössége, akik a fesztivál ideje alatt született munkáikat ki is állítják.

Az eddigi tapasztalatok alapján idén csaknem 100 ezer látogatóra lehet számítani a Művészetek Völgyében - tette hozzá a fesztiváligazgató.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés