bezár
 

zene

2014. 07. 08.
Fesztivál a debreceni Nagyerdőben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az új debreceni Nagyerdei Stadionban és környékén, remélhetőleg a végleges helyén rendezik meg július 23. és 27. között a Campus Fesztivált - közölte a cívisváros polgármestere kedden a helyszínen rendezett sajtótájékoztatón.

Kósa Lajos emlékeztetett arra, hogy először 2009-ben költöztették be a város melletti Vekeri-tó partjáról a Nagyerdőbe a fesztivált, amely 2011-ben bekerült Debrecen kulturális nagyrendezvényeinek sorába. Tavaly 60 ezer vendége volt a Campusnak, idén akár 100 ezer érdeklődőt is vendégül tudnak látni - tette hozzá a polgármester.
    

prae.hu

Kósa Lajos tájékoztatása szerint a fesztivál kezdetére befejeződik a parkerdő rekonstrukciója, így a volt csónakázótó és a Békás-tó környékét is birtokba vehetik a fesztiválozók.
    

Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató elmondta: a Campuson több mint 200 rendezvénnyel várják az érdeklődőket. A Campus hazai és nemzetközi produkcióinak zenei arculata minden műfajra kiterjed, de a csaknem húszhektáros összterületű fesztiválon lesz színház, mozi, sport, humor, képzőművészet, költészet és gasztronómia is - tette hozzá. A zenei programok közül a fesztiváligazgató a 25 éves debreceni Tankcsapda együttes július 16-i jubileumi koncertjét emelte ki.
    

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) rektora hozzátette: az idén mintegy 180 négyzetméteres területen Egyetem teret alakítanak ki, ahol "megérkezik a tudomány a fesztiválozók közé". Az Egyetem téren látványos kísérletekkel, egyebek mellett szénkígyóval és lángoló jégkockával várják majd a tudomány iránt érdeklődő fesztiválozókat - mondta a rektor.
    

Miklósvölgyi Péter a sajtótájékoztatón kelet-magyarországi regionális fesztiválnak nevezte a Campust, amely "országos babérokra tör". Utóbbi szempontból fontos, hogy a fesztivál megtalálta végső, állandó helyét, így jövőre arra összpontosíthatnak, hogy mind a fellépők, mind a szponzorok, mind a látogatók számát tekintve országossá terebélyesedjen a debreceni Campus Fesztivál - jegyezte meg a fesztiváligazgató.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés