film
2014. 07. 01.
SZFE nyári egyetem – filmíró kurzus akció
A Színház- és Filmművészeti Egyetem filmírás témában hirdetett nyári egyetemi kurzusára a fennmaradó szabad helyek erejéig last minute akciót hirdet. Intenzív képzés július 7-12-ig Stőhr Lóránt és Báron György vezetésével most jelentős kedvezménnyel. Filmelemzés és kreatív írás a filmek és a kamaszkor szerelmeseinek.
Érdemes július második hetében az iskolapadot választani a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Koncentrált formában, kis létszámú csoportokban, neves szakemberek vezetésével vehetnek részt a filmek és a filmírás iránt érdeklődők az egyhetes kurzuson, melyre most az utolsó jelentkezőknek 11 000 forint kedvezményt biztosít az egyetem. A részvételhez nem szükséges semmilyen előképzettség, de a terület iránti érdeklődés és elkötelezettség elengedhetetlen.
Az egyhetes kurzus a kamaszkor témája köré szerveződik: mind az elméleti, mind a gyakorlati foglalkozások középpontjában ez áll. Délelőttönként neves filmtörténészek és szakírók mutatják be a téma fontosabb magyar és amerikai darabjait (a Sípoló macskakőtől a Kölykökig), délutánonként pedig a résztvevők a filmekhez kapcsolódó kreatív feladatokat kapnak - legyen szó a Kis Valentinó alaphelyzetének továbbgondolásáról, vagy egy apró történet megírásáról egy kamaszkori élmény alapján -, amelyek megoldásában a tanszék művésztanáraitól kapnak segítséget. Filmelemzés, kreatív írás és előadás hármasa alkot egy napot, minden nap e beosztás szerint halad 10-18 óráig. Meghosszabbított jelentkezési határidő: július 4.
További információk és jelentkezési feltételek a www.szfe.hu honlapon.

További írások a rovatból
Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Más művészeti ágakról
A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról