bezár
 

zene

2014. 06. 30.
A Bartók Béla Emlékház felújítása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elfogadta a Bartók Béla Emlékház alapító okiratának módosításáról és az emlékház felújítására igényelt 2,5 millió forintos támogatásáról szóló előterjesztést hétfői ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

prae.hu

Saját forrás hiányában karbantartási és felújítási munkálatokra kérte az önkormányzat pénzbeli támogatását a Bartók Béla Emlékház. A felújítás tervezete tartalmazza az emlékház teljes belső falfelületének festését, a lépcsőházi kazettás ablakok, valamint az épület külső világításának felújítását, mozgásérzékelős kapcsolók felszerelését a bejáratok megvilágításához, valamint a műemlék épülethez 1981-ben épült külső lépcsőház üvegezésének és vasszerkezetének felújítását.
    
Mivel az épület elhelyezkedése miatt a bejárat nem látható, videokaputelefon kialakítására és az épület külső világításának felújítására is szükség van, emellett mozgásérzékelős kapcsolók felszerelését is kezdeményezték.
    
A felújítási munkák tervezett összköltsége 3,6 millió forint, ebből az igényelt 2,5 forintos támogatást a közgyűlés egyhangúlag megszavazta.
    
A Bartók Béla Emlékház magasabb vezetői feladatait egy korábbi határozatában hozott döntése alapján ez év március 1-jétől 2019. február 28-ig Király Csaba látja el. Az új igazgató kinevezése is indokolja az alapdokumentumok megújítását és a szervezeti és működési szabályzat átdolgozását is. A okirat módosítására beadott igényt a közgyűlés szintén egyhangúlag jóváhagyta.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés