bezár
 

zene

2014. 06. 22.
Víz, Zene, Virág Fesztivál Tatán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csaknem kétszáz program várja a közönséget az ország egyik legnagyobb családi fesztiváljának számító Víz, Zene, Virág Fesztiválon, amelyet június 27. és 29. között rendeznek meg Tatán a Vár, az Esterházy-kastély és az Öreg-tó környezetében - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

prae.hu

Idén többek között a Quimby, a KFT, a Ghymes, Demjén Ferenc, a Mystery Gang, Péterfy Bori, a Hot Jazz Band, a Romano Drom, Takács Tamás és az amerikai Lord Bishop Rocks koncertjeit élvezheti a fesztivál közönsége.

A tatai fesztiválon rendezik be az ország legnagyobb romkocsmáját, ahol az Intim Torna Illegál, a Bëlga, az Ocho Macho és a Halott Pénz zenél.

A gyerekeket az Alma együttes, a Bogár Muzsika és a Cakkumpakli Színház szórakoztatja, valamint játszópark és interaktív programok várják legkisebbeket. A gyerekbarát fesztiválon a babakocsival érkezőknek külön sávot alakítanak ki, hogy zavartalanul közlekedhessenek a nagy területen elhelyezkedő rendezvényen.

A színpadi produkciók mellett kiállítások, kulturális, virág- és sportprogramok adják a Víz, Zene, Virág Fesztivál sajátos hangulatát. Itt rendezik meg a magyar virágkötészeti kupát, szombat este pedig az Öreg-tó víztükréről fellőtt tűzijátékban gyönyörködhetnek a látogatók, akiket kézműves és gasztronómiai vásár is vár.

A fesztivál karszalagjával minden tatai múzeum ingyenesen látogatható nyitvatartási időben. A Nagycsaládosok Országos Egyesületénél regisztrált családok számára a rendezvény összes programjára díjtalan a belépés.

A fesztiválról további információk a www.vizzenevirag.hu honlapon olvashatók.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés