bezár
 

zene

2014. 06. 18.
Koncertek a Cseh Tamás Archívumban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri épülete az I. világháború korát idéző divatkiállítással, raktárlátogatással és kézműves programokkal, a Cseh Tamás Archívum pedig koncertekkel, katonadalokkal és vetítéssel várja a látogatókat szombaton a múzeumok éjszakáján.

prae.hu

A Levéltárban az I. világháború korát idéző divatkiállítás látható, a bemutatott ruhákról és a kor divatjáról Körtvély Adrienn tart vetített képes előadást. A hátország a világháborúban című, 18 órakor nyíló tárlat az otthon maradt asszonyok és gyerekek napi életét mutatja be, a dokumentumok a háború folyamán mind nehezebbé váló életkörülményeket tárják az érdeklődők elé. A holokauszt-emlékévhez kapcsolódva a levéltár ízelítőt nyújt a korszakban keletkezett, a magyarországi zsidóságot hátrányosan érintő megkülönböztető rendeletekből, azok végrehajtásáról - közölte az intézmény az MTI-vel.
    
A látogatók ezen az éjszakán megtekinthetik az épületet, emeletről emeletre haladva megismerhetik a magyar történelem egyes kiemelkedő eseményeit, alakjait, megtekinthetik az elmúlt évszázadok értékes iratait. A raktárak korlátozott létszámmal látogathatók, jelentkezni a helyszínen lehet.
    
A gyerekeket régi társasjátékok másolatai, történelmi ihletésű kirakók, memóriajátékok és színezők várják. A kézműves kuckóban a levéltár restaurátorai és könyvkötői segítségével beletanulhatnak a könyvkötészet művészetébe, a kisebbek gyurmázhatnak, katonai sapkát és ápolónői fityulát készíthetnek és megismerhetik a sebkötözés folyamatát.
    
A Cseh Tamás Archívumban az I. világháború kitörésének századik évfordulójára emlékezve a Cseh Tamás és Péterdi Péter szerkesztette A magyar katonadalok és énekek a 20. századból című gyűjteményből hallhat válogatást a közönség. A program díszjellel kezdődik, amelyet Szilágyi Levente ad elő.

Este 8 órakor a Kaláka együttes lép fel, majd a Szélkiáltó együttes idézi fel a lemez katonadalait, 22 órakor Novák János és az Ad Libitum ad elő Ady-dalokat Cseh Tamás dallamaira, végül Kiss Ferenc és az Etnofon Zenei Társulás lép színpadra.
    
A kivetítőn egyebek mellett egykori híradófelvételek, isonzói, bukovinai és kenyérmezői csatajelenetek, a háborús ország mindennapjairól készült tudósítások és a fiatal királyi pár, Károly és Zita 1918. előtt készült felvételei lesznek láthatók.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés