bezár
 

zene

2014. 06. 17.
Gréta megérkezett – Új Kabala Baby EP
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az immár negyedik éve nemzetközi Kabala Baby-társulat – melynek tagjai hol a Pálinkás Tamás-féle Tej, hol pedig a szintén Pálinkás Tamás-féle Isten Háta Mögött zenekarokban bukkannak fel – fél év leforgása alatt második albumával jelentkezik. Alig csengett le a 2013 karácsonyán leleplezett címnélküli albumuk, ezév, vagyis 2014 tavaszán máris rögzítették a Gréta EP-t.
A 4+1 dal közül a legrégebbi a régi koncertkedvenc, a Balatonmáriafürdő, a legfrisebb pedig a nyáriasan depressziós Gréta (Sozopol), illetve a sötétebb hangvételű Gréta ütései. Ez utóbbi két szerzemény egyébként egyetlen próba gyümölcse. Ez nem érdem, hanem szükségszerűség, lévén a banda szólógitárosa Svédországban él.

Rengeteg izgalmas érdekesség hallható a 22:31-es teljes játékidejű albumon. Ami a legutóbbi dalválogatásukon barátjuk, Soso Lakatos szaxofonjátéka volt, az most Anya Abramova szavalata, vagy épp Keszei Krisztián (Korog, Ef Zámbó Happy Dead Band, Balaton, stb.) zongorázása. A zongorát Krisztián mellett a KB dobosa, Ádám, és gitáros-énekese, András is nagy lelkesedéssel használta. 

A lemez ötlete az elátkozott Csokimikulás-klipforgatáson született, melynek hangulatáról itt tájékozódhat bárki: 



Végül két nap alatt kerültek rögzítésre a sávok. Habár a zenekar szándékai szerint a dalok önmagukban is kerek egészt adnak, külön is értelmezhetők a dalszövegek, mégis valamennyire mindegyik a párkapcsolatok dinamikájával, illetve a személyiségek kompaktságával foglalkozik. "Gréta nem valós személy, nem ismerünk Grétákat. Gréta mi vagyunk" – mondják a tagok.

A Balatonmáriafürdő egy duplaszakításnak állít emléket. A Fogselyem egy lány lefekvés előtti rituáléiról szól. A Gréta egy kényszerbeteg kislány elméjébe világít. A Gréta ütései pedig magától Grétától származó jótanácsokkal látja el a kedves hallgatót. 


Gréta
5 tracks, total time: 22.31

Toroczkay András – gitár, ének
Studt Bálint – basszusgitár, ének
Ripszám Mátyás – gitár, ének
Fejős Ádám – dob
Keszei Krisztián – zongora (Gréta Visszatér)
Anya Abramova – versmondás (Gréta Ütései)

LV Hang Stúdió, Budapest, 2014
Hangmérnök, zenei producer: Keszei Krisztián

 



A Gréta Ütései két idézetet tartalmaz. Lermontov A szikla című költeményét egészében felhasználták, illetve Tandori Dezső Személy című verséből egy részletet.

Soundcloud link:
https://soundcloud.com/kabalababy/sets/gr-ta

 

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés