zene
2008. 12. 02.
Csellóbűvölők és szájharmonikavirtuózok
Sväng és Tara Fuki a Fesztivál Színházban december 9-én!
![Csellóbűvölők és szájharmonikavirtuózok](data/_cache/2008-12-02/10005s_2336_220x220.jpg)
Diatonikus, kromatikus, akkord vagy basszus – ki gondolná, hogy e jelzők mindegyike illik a szájharmonikára? És hogy mi mindent lehet kihozni ebből a hangszerből – illetve az előbb említett változataiból – azt talán nem is gondolná az ember. December 9-én azonban bárki megtapasztalhatja, hiszen a világ legelszántabb szájharmonika-együttese, a Sväng látogat a Művészetek Palotájába.
A zenekart Dr. Jouko Kyhälä, a helsinki Sibelius Akadémia tanára alapította meg tanítványaival, hogy együtt feszegessék – lépjék át(?) – a szájharmonikázás határait. Játékuk varázsát az adja, hogy a balkáni cigányzenétől, az orosz valceren és a finn tangón át egészen az erdélyi népzenéig bármilyen muzsikát azonos hitellel játszanak – mégpedig úgy, hogy a hangzásból egyértelműen kivehető, mikor melyik hangszert imitálják.
Az est másik zenekara a már hazánkban is jól ismert, 2000-ben Brnóban alapított duó, a Tara Fuki. A csellista-énekes lányok három albumot jelentettek meg eddig, miközben a világot is bejárták, sőt – meg is hódították. Érzéki, varázslatos produkciójuk szintén különleges élményt ígér a Fesztivál Színházban.
Művészetek Palotája
2008. december 9. 19.30
Fesztivál Színház
Jegyárak: 1500, 2900, 3400 Ft