zene
2014. 06. 11.
A Gogol Bordello újra Budapesten!
A Gogol Bordello jelenleg 8 tagot – 7 urat és egy hölgyet – számláló csapata tavalyi Pura Vida Conspiracy című lemezének kapcsán érkezik újra Budapestre és ad önálló koncertet a Budapest Park színpadán.
Az eklektikusságáról és nemzetköziségéről ismert zenekar ezúttal is beleadott apait-anyait – na meg a világ legkülönfélébb tájaira is eljutó turné alatt szerzett tapasztalatait –, így született meg az új anyag, amelyről a frontember, Eugene Hütz a következőképp nyilatkozott:
Ez a sokszínűség abból adódik, hogy a zenekarban is nagyon vegyes elemek keverednek. Például a basszusgitáros, Thomas Gobena etióp gyökerei, Sergey Ryabtsev, az orosz hegedűsünk és Yuri Lemeshev, a népi orosz harmonikás mind üde színfoltjai ennek. Mindenki csinálja a saját dolgát, hogy jól menjen a szekér.
A korábban a legendás Rick Rubinnal is együtt dolgozó zenekar ezúttal Andrew Scheps-et kérte fel a produceri feladatokra, aki korábban dolgozott már a Duke Spirittel, illetve hangtechnikusként a Red Hot Chilli Pepperstől kezdve a Metallicán át egészen Adele-ig.
Andrew egy szent. - mondta el a közös munkáról Hütz. Az első pillanattól úgy éreztem, hogy családtag. Tisztában van a zenei fejlődéssel, és bátorított minket, hogy adjuk ki magunkból a szenvedélyt és azt a mérhetetlen energiát, ami az elmúlt években a folyamatos turnézás alatt gyülemlett fel bennünk.
A Rolling Stone magazin által a "világ leglázadóbb koncertzenekará"-nak kikiáltott Gogol Bordello nem először jár Magyarországon. Legutóbb a 2011-es Sziget Fesztivál Nagyszínpadán lehettünk szem- és fültanúi annak az eszeveszett bulinak, amit az őrült cigány-punk zenekar művel élőben. Biztosak lehetünk abban, hogy ha a Budapest Parknak lenne plafonja, az bizonyára ránk szakadna június 14-én.
Jegyek: 6500 / 7500 Ft
A jegyeket február 10-től lehet megvásárolni a Ticket Express-nél.
Event: http://www.facebook.com/events/1387701534827554/
Linkek: http://www.facebook.com/gogolbordello
http://twitter.com/gogolbordello
http://www.gogolbordello.com