art&design
2014. 06. 06.
Múltidézés Krúdy Gyulával
Nyíregyháza szülöttéről, Krúdy Gyula íróról és koráról szóló új időszaki kiállításokkal, az indiánok történetét bemutató tárlattal, számos zenés és gyermekeknek szóló programmal várják az érdeklődőket június 14-én a Múzeumok éjszakájának nyíregyházi rendezvénysorozatán.
Idén kilenc helyszínen zajlanak a programok, a központi megnyitó délután négy órakor kezdődik a Jósa András Múzeumban, ahol ezen az estén több új, eddig nem látott kiállítási anyagot mutatnak be a szervezők - közölte Bene János múzeumigazgató és Kovács Ferenc polgármester az eseményt beharangozó pénteki sajtótájékoztatón.
Az intézményben fél hattól kezdődnek a tárlatmegnyitók, ennek keretében Jósa András régész-orvos és Krúdy Gyula író korát mutatják be az anyagban, ezen az érdeklődők a Szindbád-sorozat írója szemszögéből szemlélhetik meg a korabeli Nyíregyházát. Helyet kapott a Múzeumok éjszakája programján az első világháborúról szóló tárlat és a régészet hőskorát bemutató kiállítás is.
A múzeumban berendeznek egy népi játszóteret és játszóházat, lesz műtárgy-restaurálás, reneszánsz és könnyűzenei koncert, álomfejtés Huszárik Katával, előadást tart Laár András és Pregitzer Fruzsina, fellép a Nap együttes és a Prémvadászok - ismertette a programokat Bene János. A Kállay Gyűjteményben a 19. századi észak-amerikai indiánokról láthatnak kiállítást az érdeklődők, a western kocsmában countryzenekar ad koncertet, a gyerekeknek gyöngyfűzést, arcfestést, farkassimogatást és mosómedve show-t, nagyobbaknak pedig rodeóbika-bajnokságot rendeznek.
A Vasutas Művelődési Házban vasútmodell-kiállítás és vonatvezetés szerepel a programban, az iparkamara udvarán pedig rendőrségi, honvédségi és tűzoltósági bemutatót tartanak. A Krúdy-nap jegyében az író kedvenc ételeit veszik sorra a gasztronómiai programrész keretében, levetítik a Szindbád című filmdrámát, de lesz csillagászati barangolás és hagyományőrző íjászat is.
A megyei levéltárban raktárlátogatást és gyermekfoglalkozásokat tartanak, Károlyi Sándorról és koráról nyílik kiállítás, emellett a látogatók a levéltári forrásokat felhasználva kutakodhatnak Krúdy korának érdekes eseményeiben. Az evangélikus templomban komolyzenei koncerttel várják a közönséget, a Kereszt utcai sörkertben pedig Krúdy és kortársai vonatkozásában értekeznek a fröccsről és a sörről a meghívott előadók. A Vízügyi Gyűjteményben szakmai tárlatot rendeznek, valamint tárlatvezetéssel várják a kicsiket és a nagyokat, a Szabadtéri Színpadon pedig a Belmondo együttes ad koncertet.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Nyíregyháza mellett június 21-én Nyírbátorban, Vaján és Vásárosnaményban is tartanak programokat. A vásárosnaményi Beregi Múzeumban íjászbemutatót, szertűzgyújtást és koncerteket rendeznek, a nyírbátori Báthori Múzeumban tárlatvezetéseket, színházi előadásokat, első világháborús fegyverbemutató tartanak, a hangulatot ezeken túl gulyásfőzés és fagylalt felszolgálása is fokozza a múzeum belső udvarában.
A vajai Vay Ádám Muzeális Gyűjteményben tánccsoportok és mazsorettek lépnek fel, megtartják Sipos László fotográfus retrospektív kiállításának megnyitóját, a hosszú éjszakát emellett színművész előadói est és Szent Iván-éji tűzugrás is színesíti - olvasható a Múzeumok éjszakájának honlapján.

További írások a rovatból
Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
Más művészeti ágakról
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról