bezár
 

zene

2014. 06. 06.
Rahmanyinovval zár a Szent Efrém Férfikar
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rahmanyinov Vesperásának pünkösd vasárnapi előadásával zárja idei Orientale Lumen sorozatát, egyben egész hazai évadát a Szent Efrém Férfikar, amely ezt követően marokkói és szlovákiai turnéra indul.

prae.hu

A Szent István-bazilikában tartandó vasárnapi hangversenyen közreműködik a NIKA kamarakórus és Kocsis Fülöp hajdúdorogi görög katolikus megyés püspök, a kamarakórus egyik alapító tagja - közölte a zenekar az MTI-vel.
    
Az Orientale Lumen sorozat harmadik évada ezzel a koncerttel véget ér, de az együttes a sikerre való tekintettel - a 900 fős bazilika minden alkalommal zsúfolásig megtelt - a következő szezonban is meghirdeti a hangversenysorozatot.
    
Az Orientale Lumen idei koncertjein a közönség olyan neves vendégegyütteseket és -szólistákat hallhatott, mint a Moszkvai Pátriarkátus Ortodox Kórusa vagy a francia-libanoni Marie Keyrouz nővér, aki évtizedek óta a közel-keleti keresztény zene világszerte legismertebb, gyönyörű énekhanggal rendezlekző követe és akinek ez volt első bemutatkozása a magyar közönség előtt - írják közleményükben.
    
A Szent Efrém Férfikar a szezon zárásaként turnéra indul. Elsőként Marokkó szakrális zenei fesztiválja, a huszadik születésnapját ünneplő Fes Festival of World Sacred Music lesz az úti cél, amelyen többek között Roberto Alagna francia-olasz tenor, Jordi Savall katalán viola da gamba művész és Youssou N'dour szenegáli énekes is fellép. A magyar férfikar a nagyszabású nyitó gálán, valamint két önálló fesztiválkoncerten énekel.
    
Ezután Szlovákiában, Bártfa gótikus székesegyházának nyári fesztiválján, majd Nagymihályon, a zempléni város megalapításának 750. évfordulójának díszünnepségén adnak koncertet Bizánci mozaikok címmel.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés