art&design
2014. 05. 30.
Szombaton kezdődik a GrafiTri – XXVI. Miskolci Grafikai Triennále
2014. május 31-szeptember 7., Miskolc, Hermann Ottó Múzeum, Miskolci Galéria
2014. május 31-én 11 órakor huszonhatodik alkalommal nyitja meg kapuit a Miskolci Grafikai Triennále, amely a magyar képzőművészeti élet egyik legrangosabb, immár félévszázados fóruma.
A grafikai biennálék – 2008-tól triennále – sorozata 1961-ben indult el Miskolcon Feledy Gyula szervező tevékenysége nyomán. A művész jelentős szerepet töltött be a magyar grafika megújításában, a miskolci képzőművészeti élet felpezsdítésében, egy jelentős szellemi műhely megteremtésében. Kondor Béla, Rékassy Csaba, Lenkey Zoltán, Würtz Ádám és a többi jeles grafikusművész kapcsolódása kitüntetett hellyé tette a települést. Talán nem véletlen, hogy a művészetpártolók a "grafika fővárosaként" emlegetik Miskolcot.
Az idei Triennále folytatta a félévszázados hagyományt; a szabad beadásos kiállítás az utóbbi három évben született műveken keresztül ad áttekintést a hazai sokszorosított grafika jelenlegi helyzetéről. A felhívás nyomán 260 művész közel 700 alkotást küldött be – idén először digitális formában –, melyet szakmai zsűri tekintett át. A válogatás után 130 alkotó 400 műve került a kiállítótermekbe.
Kísérő kiállítások
Vásároljon Grafitri-jegyet!
A XXVI. Miskolci Grafikai Triennále ideje alatt (2014. június 3. és szeptember 6. között) a Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria kedvezményes jegyet kínál a látogatók részére.
A felnőtt, teljes áru Grafitri-jegy ára 1000 Ft, a diák,- és nyugdíjas Grafitri-jegy ára 500 Ft.
A megváltott jegy érvényes a Triennále valamennyi helyszínére, így a Színészmúzeumba is, ahol a jegy birtokosa a múzeum állandó, Hódolván Tháliának című tárlatát is megtekintheti.
További információ:
GrafiTri – XXVI. Miskolci Grafikai Triennálé Megnyitó és díjátadó gála
GrafiTri – XXVI. Miskolci Grafikai Triennále (részletes információ)
GrafiTri a Facebookon
http://www.miskolcigaleria.hu/index.php?pid=17GrafiTri a Miskolci Galéria honlpján

- Szíj Kamilla – A XXV. Miskolci Grafikai Triennále nagydíjasának önálló kiállítása (Rákóczi-ház, Rákóczi u. 2.)
- Hommage À Pásztor Gábor (1933–2012) (MissionArt Galéria, Széchenyi u. 14.)
- "Vér panoráma leng előttem el" – A háború képe a grafikában; A grafika funkcióváltozásai VII. – Petneki Áron grafikatörténeti sorozata (Feledy-ház, Deák tér 3.)
- Előképek – Kunt Ernő Munkái (Teátrum Pincehely Galéria, Színészmúzeum, Déryné u. 3.)
Vásároljon Grafitri-jegyet!
A XXVI. Miskolci Grafikai Triennále ideje alatt (2014. június 3. és szeptember 6. között) a Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria kedvezményes jegyet kínál a látogatók részére.
A felnőtt, teljes áru Grafitri-jegy ára 1000 Ft, a diák,- és nyugdíjas Grafitri-jegy ára 500 Ft.
A megváltott jegy érvényes a Triennále valamennyi helyszínére, így a Színészmúzeumba is, ahol a jegy birtokosa a múzeum állandó, Hódolván Tháliának című tárlatát is megtekintheti.
További információ:
GrafiTri – XXVI. Miskolci Grafikai Triennálé Megnyitó és díjátadó gála
GrafiTri – XXVI. Miskolci Grafikai Triennále (részletes információ)
GrafiTri a Facebookon
http://www.miskolcigaleria.hu/index.php?pid=17GrafiTri a Miskolci Galéria honlpján
További írások a rovatból
Eperjesi Ágnes és Várnagy Tibor: TAVATE: lebegés című tárlata az acb Galériában