bezár
 

zene

2014. 05. 28.
Művészetek Völgye - Új helyszínek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Új helyszínekkel és mobiltelefonos applikációval várja vendégeit az idei Művészetek Völgye fesztivál július 25. és augusztus 3. között.

prae.hu

Az olyan hagyományos helyszínek mellett, mint a Palya-udvar, a kapolcsi Hobo Klub vagy a Kaláka Versudvar az idén saját dzsesszudvart indít Harcsa Veronika, a Fonó FolkUdvarral jelentkezik, a Design Terminal a kreatívipar világába kalauzolja új udvarának vendégeit, a Színház Színpad pedig ifjúsági darabokat és amatőr társulatokat mutat be - sorolta a 24. Művészetek Völgye újításait Jakab Natália, a fesztivál marketing- és programigazgatója.
    
A programismertető szerdai budapesti sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy az érdeklődők egy új mobilalkalmazással összeállíthatják saját völgy-programjukat, egész évben hallgathatják a fesztiválon fellépő előadókat, megvásárolhatják napi- vagy hetijegyüket, sőt bizonyos helyszíneken még fizethetnek is a készülékükkel.
    
Márta István fesztiváligazgató úgy fogalmazott: az elmúlt évtizedek hullámhegyei és -völgyei után kisebb csoda, hogy már a 24. Művészetek Völgyét rendezhetik meg, jövőre pedig, ha minden jól megy, még gazdagabb kínálattal ünneplik a negyedszázados fesztivált. Mint mondta, a völgy a tradíciót és az innovációt próbálja ötvözni, ez fennmaradásának záloga.
    
A Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden megrendezett tíznapos összművészeti fesztivál idei - visszatérő és új - fellépői közé tartozik Snétberger Ferenc, a Sebő együttes, a Kaláka, Lovasi András, Sebestyén Márta, a Momentán Társulat és a Rájátszás. A helyi kulturális és gasztronómiai hagyományokat többek között a Szőke András és Illés Sándor által szervezett taliándörögdi Ősök háza, az Éltető völgy udvar és a kapolcsi Kék Abrosz programjai mutatják be.
    
Lesznek stand-up comedy és slam poetry előadások, könyvbemutatók és irodalmi estek, tánc- és játszóházak, filmvetítések és művészeti kiállítások, fazekas- és keramikustalálkozó, kézműves vásár, környezetvédelmi programok, bor- és pálinkakóstolók. Ötvenhárom helyszínen mintegy ezer program és másfélezer fellépő várja a vendégeket.
    
A saját udvart indító Harcsa Veronika a sajtótájékoztatón elmondta: nagy örömmel fogadta a felkérést, és reméli, hogy a fesztiválozók befogadják új helyszínét. Udvarában elsősorban dzsessz szól majd: a fellépők között van Szőke Szabolcs, Juhász Gábor, Lantos Zoltán, Sárik Péter, Sütő Márton, Szőke Nikoletta, Váczi Eszter, Fassang László Hammond-orgonán.     
    Harcsa Veronika is több formációban énekel, Bin-Jip nevű együttese például a világhírű trombitással, Erik Truffaz-val lép színpadra. Mindazonáltal nem csak dzsessz lesz műsoron, hiszen mint az énekesnő mondta, "olyan zenekarokat is elhívtam, akiket egyszerűen csak szeretek".
    
A másik új zenei helyszín a Fonó Budai Zeneház által elindított FolkUdvar, ahol mások mellett Dresch Mihály, Koncz Gergő, Szvorák Katalin, Unger Balázs, Kunos Tamás és Ferenczi György lép a közönség elé, a Söndörgő lemezbemutató koncertet tart. Az udvar minden este hajnali 3-ig tartó "folkkocsmával" és táncházzal járul hozzá a völgy hangulatához.
    
Miklós Bernadett, a Design Terminal stratégiai igazgatója felidézte: már egy ideje bemutatkozásra alkalmas nyári helyszínt kerestek, amikor a Művészetek Völgye szervezői megkeresték őket. Az együttműködés nyomán születik meg a Design Terminal új udvara, ahol beszélgetéseken, kiállításokon és dizájnvásáron mutatják be a kreatívipar hazai szereplőit és a kezükből kikerülő termékeket.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés