bezár
 

zene

2014. 05. 26.
Ifjú Zenészek Eurovíziós Versenye
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nagy sikerrel szerepelt Kölnben az Ifjú Zenészek Eurovíziós Versenyének (EYM - Eurovision Young Musicians) első fordulójában a Magyarországot képviselő 15 éves csellista, Devich Gergely.

prae.hu

A fiatal gordonkaművész a Westdeutscher Rundfunk (WDR) kölni székházában hétfőn lezajlott első fordulóban - amelyben mindenki tizenöt percet muzsikálhatott - Liszt Szerelmi álmok című darabját (Cassado cselló-zongora átiratában), Haydn C-dúr menüettjét, valamint Bartók Román népi táncait adta elő édesanyja, Kovalszki Mária zongorakíséretével. Devich Gergely játékát az interneten élőben is nyomon lehetett követni.
    
Devich Gergely az MTI-nek elmondta, úgy érzi, hogy jól játszott. "Negyediknek kerültem sorra, és jól éreztem magam a színpadon. Élveztem a csellózást, a többi már a zsűri megítélésén múlik. Örülök, hogy sikerrel túlvagyok az első fordulón, mert mostantól minden erőmmel a szombat esti döntőre tudok összpontosítani, talán furcsa, de az első fordulótól jobban tartottam" - fogalmazott a csellista.
    
A szombat este a kölni dóm előtt felállított szabadtéri színpadon zajló nyilvános döntőben, amelyet az M2 élőben közvetít, minden versenyző öt percet játszhat a WDR zenekarának élén, Kristiina Poska észt karmesternő vezényletével. Devich Gergely Saint-Saens Allegro appassionato című darabját adja elő.
    
A zsűri az első forduló és a zenekari döntő teljesítményét együtt fogja értékelni. A testület elnöke Clemens Hellsberg hegedűművész, a Bécsi Filharmonikusok igazgatója, tagjai Carol McGonnell ír klarinétművész, Markus Pawlik német zongoraművész, Maurice Steger svájci furulyaművész, valamint Uros Lajovic szlovén karmester.
    
Az Ifjú Zenészek Eurovíziós Versenyét 1982-ben alapította az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU - European Broadcasting Union), és kétévente rendezik meg Európa különböző nagyvárosaiban. Devich Gergelyt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kérte fel, hogy képviselje Magyarországot a versenyen. Az idén 14 EBU-tagország küldött egy-egy húsz év alatti fiatal muzsikust: Ausztria (Ziyu He), Horvátország (Sara Domjanic), Görögország (Vassilis Digos), Németország (Judith Stapf), Moldova (Livyka Shtirbu-Sokolov), Lengyelország (Bartosz Kolsut), Szlovénia (Urban Stanic), Norvégia (Sonoko Miriam Shimano), Málta (Kurt Aquilina), Svédország (Albin Uusijarvi), Portugália (André Gunko), Csehország (Martin Kot), Hollandia (Lucie Horsch) és Magyarország. A versenyzőket a hétvégi megnyitón Köln polgármestere, Jürgen Roters köszöntötte, aki szimbolikusnak nevezte, hogy a verseny az EP-választás napján vette kezdetét.
    
A 14 ifjú zenész között van négy hegedűs, két harmonikás, két gitáros, két zongorista, egy brácsás és egy furulyás is. Devich Gergely mellett érkezett a csapatba egy másik csellista is, a portugál versenyző. Már valamennyien több nemzetközi versenygyőzelemmel büszkélkedhetnek. A magyar csellista a legfiatalabbak közé tartozik, de a legkisebb a 11 éves cseh harmonikás. A fiatalok a szombati döntőig több zenekari próbán vesznek részt, csütörtökre pedig egy kirándulást szerveztek a számukra, melynek keretében meglátogatják a bonni Beethoven-házat.
    
"Remek a társaság, már össze is barátkoztam néhány versenyzővel. A lengyel sráccal például jól megvitattuk a párhuzamosan zajló francia nyílt teniszbajnokság esélyeit - mondta Devich Gergely. - De másokkal is jól összejöttünk a közös zenekari próba során. A döntőben ugyanis lesz egy meglepetés-darab is, Mark Adair szerzeménye, amely a mi 14 hangszerünkből álló kis zenekarra született erre az alkalomra. Különleges hangszer-összeállítás a miénk, remélem, a nézők jól fognak szórakozni. Az lenne jó, ha a fiatalok közül, akik a tévét nézik, többen kedvet kapnának valamilyen hangszerhez."
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés