bezár
 

zene

2014. 05. 23.
150 fellépő a Rockmaratonon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Százötven, köztük tíz külföldi zenekart és 35-40 ezer érdeklődőt várnak a szervezők a július 7. és 13. között megrendezendő 11. pécsi Rockmaratonra.

prae.hu

Az esemény a korábbi évekhez hasonlóan a Malomvölgyi Arborétumban lesz, ahol hat nap alatt négy színpadon a hazai rock/metál hazai kiválóságai mellett a műfaj több világhírű képviselője is szórakoztatja a közönséget - mondta Varga Zoltán operatív szervező az eseményt beharangozó pénteki pécsi sajtótájékoztatón.
    
Kiemelte: a Deák Bill Blues Band, a Hobo és Bandája, a Vágtázó Halottkémek, valamint a svéd Sabaton, az Arch Enemy, az angol The Exploited és mások mellett a brazil Sepultura is fellép a baranyai megyeszékhelyen, a Rockmaraton tehetségkutatóján pedig 30 együttes kap lehetőséget a bemutatkozásra.
    
Varga Zoltán kitért arra, hogy a nettó mintegy 50 millió forint költségvetésű fesztivál előkészületei jól haladnak, a belépők árusítása már hónapokkal ezelőtt megkezdődött, ennek alapján elmondható, hogy a Rockmaraton iránt nemcsak itthonról, hanem külföldről, határon túli magyar területekről is nagy az érdeklődés.
    
Csizi Péter, Pécs fideszes alpolgármestere arról szólt, hogy a Rockmaraton sok embert vonzó, üde színfoltja Pécsnek, ezért az önkormányzat a komolyzenei rendezvényekhez hasonlóan fontosnak tartja annak támogatását. Elmondta, a város idén 5 millió forinttal segíti a szervezők munkáját.
    
Hangsúlyozta, hogy a Rockmaraton ízig-vérig pécsi fesztivál: a szervezését és a vendégek ellátását is döntően helyi szakemberek biztosítják, idén pedig a sört is pécsi cég biztosítja. Varga Zoltán elmondta: egy-egy Rockmaratonon csak sörből több mint 2500 litert fogyaszt el a közönség.
    
A fesztiválról bővebb információk a www.rockmaraton.hu oldalon olvashatók.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés