bezár
 

zene

2014. 05. 21.
Kórusok éjszakája
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A tavaly debütáló Kórusok éjszakája (KÉJ) sikere után idén is dalba borul a józsefvárosi palotanegyed május 24-én, szombaton.

prae.hu

A 30 fellépő kórus - mintegy 600 énekes - célja, hogy ismét bebizonyítsa: az énekhang csodákra képes - olvasható az egyestés kórusfesztivált szervező Halastó Közhasznú Egyesület a Kortárs Közösségi Kultúráért (HEKK) beharangozójában.
    
A Hangot a térnek! jelmondatú találkozón szerephez jut a dzsessz, a nép- és világzene, a kortárs improvizáció és a klasszikus, sőt a régizene is. Az énekesek között profik és amatőrök, budapestiek, vidékiek, külföldiek egyaránt vannak.
    
Az idei Kórusok éjszakája újdonsága a programok nyitányaként, koraeste megrendezett Éneklő utca. "A Kálvin téri aluljárótól indulva dalra fakadnak a házak, az ablakok, a növénydézsák, a szökőkutak, és a lámpaoszlopok egymásnak adva a hangot, egészen a Mikszáth térig söpör majd végig a hangfolyam" - olvasható a kórustalálkozó honlapján (korusokejszakaja.hu).
    
A Kórusok éjszakája fő helyszínei a Szabó Ervin Könyvtár zenei gyűjteményének kertje, a mellette található Építész Udvar, a Mikszáth tér, a Pázmány egyetem jogi karának kertje, a Lőrinc pap tér és a téren álló Jézus Szíve Templom. Emellett számos utca, tér, udvar, kert és  ház válik koncertteremmé erre az estére, éneklő flashmobokba botolhat az ember bárhol a környéken, de akár tömegközlekedési eszközökön is találkozhatunk meglepetéskoncertet adó kórusokkal.
    
A szervezők szerint a jó hangulatot még az eső sem zavarhatja meg, hiszen minden szabadtéri koncerthelyszínnek van beltéri alternatívája. A Kórusok éjszakája zárószáma egy magyar népdal feldolgozása lesz, amelyet a kórusok a közönséggel együtt adnak elő a Mikszáth téren.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)
Bartók György szerzői estje a Fugában
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről

Más művészeti ágakról

Nehéz istennek lenni: Arkagyij és Borisz Sztrugackij regényétől Aleksei German filmadaptációjáig
art&design

KristofLAB „Artificial Paradise” című kiállítása a MAMŰ Galériában
Kulcsár Szabó Ernő válaszai a prae.hu AI-körkérdésére
art&design

Riport a Honey, have you ever heard of “zacskós-tej-tartó”? című kiállítás kurátoraival, Mayer Kittivel, Novák Piroskával és Viski Noémivel


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés