bezár
 

zene

2014. 05. 20.
Magyar kulturális hetet rendeznek Pozsonyban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A magyar kultúra széles palettáját kívánja minden eddiginél koncentráltabb formában bemutatni a pozsonyi közönségnek a Több mint szomszéd - Magyar Kulturális Hét Pozsonyban nevű rendezvénysorozat, amelyet idén először rendeznek meg a szlovák fővárosban.

prae.hu

A június 9. és 16. közötti rendezvénysorozatot Magyarország pozsonyi nagykövetsége, a Balassi Intézet és a Pozsonyi Magyar Intézet hozta tető alá több pozsonyi helyszínen, együttműködve több civil és szakmai szervezettel, illetve Pozsony önkormányzatával. A magyar kulturális hetet Magyarország V4-es elnökségének záró rendezvényeként, hagyományteremtő céllal rendezik meg.
    
Balogh Csaba Magyarország pozsonyi nagykövete kedden a rendezvény programbemutató sajtótájékoztatóján elmondta: a fesztivál ötlete már korábbi eredetű, a megrendezés évek óta érett és most jutott el a megvalósítás szakaszába.

Hangsúlyozta: olyan "premierről van szó a szlovák magyar kapcsolatokban", amely során a magyar kultúra több szeletét koncentrálva mutatják be a pozsonyi közönségnek.
   
 A nagykövet szerint a fesztivál címével - Több mint szomszéd - arra akartak utalni, hogy a magyar kultúra a Szlovákiában élők számára részint szomszédos, másrészt több annál, mivel a magyar kultúra Szlovákiában, illetve a szlovák kultúra Magyarországon is él. Ennek szellemében a fesztiválon a magyarországi szlovákok kultúrája és a visegrádi partnerek kultúrája is szerepet kap.

"Amennyiben a fesztiválnak pozitív fogadtatása lesz, akkor szeretnénk hagyományt teremteni és minden év június elején megrendezni" - mutatott rá.
    
A fesztivál programja június 9-én pünkösdi orgonahangversennyel kezdődik a Szent Márton dómban, ismertebb nevén a koronázó templomban. A Magyar Kulturális Hét idején két tucat különböző rendezvény lesz pozsonyi helyszíneken, köztük a Pozsonyi Magyar Intézetben, a Szlovák Filharmóniában, a Szlovák Nemzeti Színházban és a rendezvény központi kültéri helyszínén, az óvárosi Hviezdoslav téren is.
    
Ez utóbbi helyszínen, június 13-án rendezik a fesztivál hivatalos megnyitóját is, amelynek során magyar könnyű- és népzenei előadók, egyebek mellett a Neoton Família, Lajkó Félix, a Pendelyes táncegyüttes és a Budapest Bár lép fel. Ugyanitt június 13. és 15. között magyar gasztronómiai fesztivál is várja a látogatókat, akik jellegzetes magyar gasztronómiai specialitások gazdag választékából válogathatnak és négy híres magyar mesterszakács főztjét is megkóstolhatják a környékbeli éttermek valamelyikében. A fesztivált a Zuglói Filharmónia a pozsonyi Vigadóban tartott koncertje zárja majd június 16-án este hat órai kezdettel.
    
A rendezvények túlnyomó többsége ingyenes, a részletes programja a fesztivál Facebook oldalán, a https://www.facebook.com/sused címen érhető el.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bartók György szerzői estje a Fugában
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés