bezár
 

zene

2014. 05. 20.
Ma indul a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ma indul a Nagy-Szín-Pad című tehetségmutató verseny a VOLT Produkció, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szervezésében. A komoly díjakkal támogatott kezdeményezés célja, hogy a kiválasztott 15 könnyűzenei előadó karrierje lökést kapjon.

prae.hu

A Nagy-Szín-Pad házigazdája a fővárosi Akvárium Klub. Itt lesz kedden az első elődöntő a Carbovaris, a Deniz, az Elefánt, a Hangmás és a Manoya részvételével, szerdán a második etap a Halott Pénzzel, az Ivan & the Parazollal, Odett-tel, az Óriással és a Szabó Balázs Bandájával, csütörtökön a harmadik elődöntőben pedig a Blahalouisiana, a Cloud 9+, a Mary Popkids, a Turbo és a We Are Rockstars szerepel. Az elődöntőben és a fináléban a résztvevők egy 15 perces élő blokkot adnak elő, az öt döntőst a közönség választja ki.
    
A legjobban szereplő előadók a VOLT, a Sziget és a Strand - Nagyon Zene Fesztiválon előkelő színpadon és idősávban léphetnek fel, három produkció 1-1 millió forintos támogatást kap videoklip elkészítésére, egy - szintén egymillió forint értékben - próbaterem használati hozzájáruláshoz jut.

Az első öt helyezett lép fel a VOLT Fesztivál nyitónapján, a győztes az Arctic Monkeys előtt játszhat ugyanott a nagyszínpadon. A legjobb helyezettek a Sziget fesztivál Petőfi Rádió-VOLT Fesztivál színpadán játszhatnak, a tíz legsikeresebb a Strand - Nagyon Zene fesztiválon, a résztvevők egész nyáron fellépnek a Nagyon Balaton eseménysorozat különböző állomásain, néhányan ősszel ötállomásos klubturnén vesznek részt, illetve zenélhetnek a Petőfi Rádió Akusztik és Eleven című koncertműsorában.
    
Az elődöntőket, valamint a június 1-jei döntőt az M2 és a www.nagyszinpad.com oldal élőben, a Petőfi Rádió csúsztatva közvetíti. A fellépő 15 előadót 55 hazai zenész, rendezvényszervező, producer, újságíró, zenei szerkesztő és más szakember választotta ki több száz lehetséges produkció közül.
    
A közönség az egyes fordulók (elődöntők és döntő) kezdetétől 72 órán keresztül szavazhat az OTP Bank Facebook-oldalán, az Instagramon keresztül és emelt díjas sms-ben.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés