zene
2014. 05. 13.
Öt szín: aranyokker - a Pannon Filharmonikusok koncertje a Művészetek Palotájában
2014. május 16., 19.30, Művészetek Palotája
Az arany évszázadokon átívelő értékét és a Föld erejét hozza el a Pannon Filharmonikusok 2014. május 16-án, 19.30-kor a Művészetek Palotájába. A zenekar színekről elnevezett idei hangversenysorozatának ötödik, utolsó előadásán az aranyokker színének időtlensége, az Altamira, Lascaux barlangok tízezer éves falfestményeinek, az emberiség első ismert művészi alkotásainak öröksége jelenik meg a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán.
Az est színének választott aranyokker zenei megjelenésének erejét a vendégek már a koncert első darabját hallgatva átélhetik. A 2014-ben Kossuth-díjjal elismert Orbán György 4. szerenádjában a védjegyévé vált módon keveri a külön-külön is jellegzetes, de együtt új értelmezését nyerő stílusokat. Ahogy egy kritikusa írja, "megszólal a korai Stravinsky, aztán Sosztakovics, bizonyos jazz-elemek, majd a filmzeneszerző Nino Rota, és még Tom és Jerry is".
A konzervatív zeneszerző, Dohányi Ernő háromtételes Konzertstückje Schumannt idézheti majd fel a közönségnek. A mű kibontakozása azonban nem lehetne teljes Jan-Erik Gustafsson szólista csellójátéka nélkül. A finn zeneművész az Amerikai Egyedült Államok és Ázsia koncerttermeit követően a Művészetek Palotájában is megcsillogtatja tehetségét virtuozitásán keresztül.
Bogányi Tibor és a Pannon Filharmonikusok Richard Strauss-estjét a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, a Zeneakadémia Koncerttermében a közönség már zajos ovációval fogadta április elején. Most néhány héttel később ismét egy Strauss-mű hangzik el a karmester vezényletével, a koncert zárásaként a Don Quixote című szimfonikus költemény szólal majd meg.
Jan-Erik Gustafsson zenei játéka itt is főszerepet kap, hiszen a csetlő-botló, de jószándékú lovag örökbecsű alakját a cselló személyesíti majd meg. Don Quixote kalandjait könnyedén nyomon követhetjük, a zene érzékletesen festi le a hadseregnek gondolt juhnyájjal, a varázslónak nézett bencés szerzetesekkel, vagy éppen az óriásnak vizionált szélmalmokkal folytatott csatározásait.
A Pannon Filharmonikusok tizenegyedik évada tart fenn bérletsorozatot a budapesti Művészetek Palotájában. A 2013/2014-es évadban minden alkalommal a képzőművészettel karöltve lép a fővárosi kultúrpalota színpadára.
A pécsi társulat 2013-ban kezdett kivételes együttműködésbe a Kovács Gábor Művészeti Alapítvánnyal. A közös gondolkodás mentén az alapítvány a zenekar valamennyi koncertjére rendelkezésre bocsátja gyűjteménye egy olyan darabját, mely kortárs alkotó munkáját dicséri.
2014. május 16-án az Aranyokker című koncerten Koltai-Dietrich Gábor Tájkép.hu című képe látható majd kiállítva a Művészetek Palotája első emeletén. Az együttműködés célja bemutatni zene és a képzőművészet rendkívül inspiratív és termékeny kapcsolatát.
A műsoron:
Öt szín: Aranyokker
2014. május 16., 19.30, Művészetek Palotája
Orbán György: 4. szerenád
Dohányi Ernő: Konzertstück csellóra és zenekarra
Richard Strauss: Don Quixote - fantasztikus változatok egy lovagi témára
Közreműködik: Jan Erik Gustafsson– gordonka,
Murin Jaroslav – brácsa
Vezényel: Bogányi Tibor
A Pannon Filharmonikusok 2014/2015-ben is várja fővárosi közönségét a Művészetek Palotájában. A 2013/2014-es évadra vásárolt bérletek meghosszabbítására május 16-án este, 18 és 22 óra között is lehetőség nyílik a Művészetek Palotája Üvegtermében! A bérlethosszabbításról bővebb információ az alábbi weboldalon található: www.pfz.hu.
Fotók: Kaupo Kikkas (a szerk.)

Dietrich Gábor: Tájkép.hu

További írások a rovatból
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Más művészeti ágakról
Farkas Tiffany megnyitóbeszéde Ernszt András és Körei Sándor 'Longing for Gaia' című kiállításán