bezár
 

zene

2014. 05. 11.
Magyar Tavaszi Fesztivál Londonban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egész napos magyar kulturális fesztivált tartottak szombaton Londonban.

prae.hu

Az észak-londoni Arts Depot kulturális rendezvényközpontban kézműves vásár és könyvvásár, gyermekprogramok, ügyességi, társas, készségfejlesztő játékok, valamint magyar italok és ételek várták a látogatókat.

A nagyszabású, éjszakába nyúló rendezvényen több koncertet is rendeztek: gyermekműsort adott elő az Eszter-lánc mesezenekar, majd fellépett a Kontraband népzenei együttes, a Roy és Ádám Trió, a fesztivált pedig Palya Bea esti koncertje zárta.

Böröczky Ferenc, a rendezvény főszervezője, a londoni Magyar Művészeti és Kulturális Portál létrehozója az MTI-nek a fesztivál előtt elmondta: elsődleges célja a megjelenési lehetőség biztosítása fiatal, tehetséges magyar művészek számára. A szombati rendezvényt február óta szervezte, külső finanszírozási források bevonása nélkül, társával együtt saját tőkéjükből megelőlegezve a költségeket. "A hangsúly a magyar kultúra ápolásán, nemzeti identitásunk külföldön történő erősítésén, valamint a Londonban élő magyarok számára egy kapcsolatteremtő, kulturális és családi program szervezésén volt. E koncepció keretében a rendezvényen nem a profitorientáltáság volt a meghatározó, hanem a befektetés megtérülése" - tette hozzá.

A napközbeni programokra szóló jegy tartalmazott két koncertet a gyermekek számára, akik ingyen vehettek részt a rendezvényen.

Az esti programokra jegyet váltók szintén két koncerten vehettek részt. Roy és Ádám trióját követte Palya Bea bensőséges hangulatú fellépése.

Böröczky Ferenc a rendezvényt értékelve vasárnap mindazonáltal sajnálkozva állapította meg, hogy az igényes környezet, kedvező árak és változatos programok, koncertek ellenére is kevesen látogattak el az eseményre.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés