zene
2014. 05. 06.
Szabadon összeállítható bérleteket kínál a Nemzeti Filharmonikusok
Szabadon összeállítható - minimum négy hangversenyt tartalmazó - bérleteket kínál a Nemzeti Filharmonikusok (NFZ) a 2014/15-ös évadra.
Mint Kovács Géza, a zenekar főigazgatója fogalmazott, a következő szezon nagy újdonsága, egyben bátor vállalkozás, hogy a zenekedvelők a "pompázatos remekművek svédasztaláról" saját ízlésük szerint válogathatnak. Minél több koncertet választanak ki, annál nagyobb kedvezményben részesülnek - tette hozzá.
A jövő szezon műsorát bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy folytatják a Magyarországon még nem hallott vagy ritkán játszott művek bemutatását, ezzel is törlesztve a magyar zenei élet adósságait.
Kocsis Zoltán, az NFZ főzeneigazgatója beszámolt arról, hogy nemrég sikeres műtéten esett át Németországban, melynek eredményeképpen halkan bár, de tud beszélni. Gyenge hangja a zenekar tagjaitól a próbákon fokozott koncentrációt és teljes csendet követel meg - tette hozzá.
Az új évadban a Richard Strauss-ciklus keretében a József-legendát láthatja a közönség november 12-én és 13-án, Juronics Tamás koreográfus és a Szegedi Kortárs balett közreműködésével. Ugyancsak bibliai történet ihlette Beethoven Krisztus az Olajfák hegyén című kantátáját, melyet Martonvásáron hallhatnak az érdeklődők, valamint Haydn Krisztus hét utolsó szava a keresztfán című oratóriumát, mely a Zeneakadémián csendül majd fel.
Antal Mátyás, a Nemzeti Énekkar karigazgatója Debussy korai kantátája, A tékozló fiú 2015 májusi előadását, valamint Schönberg Egy varsói menekült című kantátáját emelte ki a jövő szezon műsorából, melyet Mahler Feltámadás szimfóniájával együtt mutatnak be James Judd vendégkarmester dirigálásával a Művészetek Palotájában december 8-án.
Antal Mátyás beszélt a zenekar új, 8-12 éves gyermekeket és szüleiket megcélzó sorozatáról is, amelyben Meztelen igazságok címmel komoly témákat - halál, szerelem - dolgoznak fel a zene nyelvén. A sorozatból kiemelte a Benjamin Britten Holdfény királyság című művére alapozott interaktív koncertet, melyet november 30-án mutatnak be Philipp György rendezésében gyermekszínészekkel és a Nemzeti Énekkarral.
Kuriózumnak ígérkezik J. S. Bach és Heitor Villa-Lobos, Brazília első számú zeneszerzője műveinek társítása a zenekar 2015. február 5-i koncertjén. A Művészetek Palotájában Kocsis Zoltán vezényletével megszólaló művekben szólistaként fellép a brazil Jean Louis Steuerman, aki Bach-előadóként is jeleskedik.
Kovács Géza jelezte: idén nyáron is folytatódnak a martonvásári Beethoven-estek, akárcsak a szomszédos országos magyarok is lakta városaiban adott koncertjeik. Az idei spanyolországi és törökországi vendégszereplések után a zenekar június közepén Dél-Koreába és Japánba utazik, a szigetországban a nemrég újra Magyarországon járt világhírű japán karmester, Kobajasi Kenicsiro vezényletével is fellépnek.
A Nemzeti Filharmonikusokkal számos hazai vendégművész fellép a 2014/15-ös évadban, köztük Balog József, Ránki Dezső, Fülei Balázs zongoristák, Baráti Kristóf hegedűművész, Vashegyi György, Vásáry Tamás, Hamar Zsolt, Dénes István karmester, valamint számtalan neves hazai énekes szólista. A legfiatalabb nemzedéket képviseli Berecz Mihály zongoraművész. A külföldi vendégek között lesz Carlo Montanaro, Carlo Rizzi, Thomas Sanderling, Rossen Milanov, Olli Mustonen, Laurent Korcia, Michael Martin Kofler.
Kovács Géza a zenekar pénzügyeiről szólva elmondta: költségvetési támogatásuk 2013-ban soha nem látott magasságba, 1 milliárd 875 millió forintra emelkedett. Idén ugyan 200 millió forinttal kevesebbet kaptak, de Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől még a választások előtt ígéretet kaptak arra, hogy a kieső pénzt más forrásokból előteremtik számukra.
A zenekar főigazgatója kitért arra is, hogy marketingstratégiájukban kiemelt szerep jut a hűséges koncertlátogatóikat tömörítő, évtizedek óta sikeresen működő Baráti Körnek, valamint a tavaly alapított Pártoló Körnek; utóbbi tagjai számos exkluzív programon vehettek részt az elmúlt évadban.
A Nemzeti Filharmonikusok egy sor kulturális társintézménnyel - Ludwig Múzeum, Szépművészeti Múzeum, Nemzeti Galéria, Iparművészeti Múzeum, Ferenczy Múzeum, Ybl Egyesület, Zeneakadémia - ápol partneri viszonyt, aminek köszönhetően az érdeklődők a koncertekhez illeszkedő tematikus tárlatvezetéseken, szalonbeszélgetéseken és intézmény-bejárásokon vehetnek részt. A társintézmények köre az új évadban tovább bővül majd - hangzott el a zenekar "otthonában", a Művészetek Palotájában megrendezett sajtótájékoztatón.

További írások a rovatból
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Más művészeti ágakról
Kulcsár Szabó Ernő válaszai a prae.hu AI-körkérdésére