bezár
 

zene

2014. 04. 18.
Lemezboltok napja, újra magyar résztvevőkkel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén is több budapesti üzlet részvételével rendezik meg szombaton a lemezboltok napját (Record Store Day), amelyet világszerte több mint harminc ország mintegy ezer boltjában tartanak meg. A nemzetközi rendezvénysorozat idei nagykövete Chuck D, a Public Enemy rappere.

prae.hu

A nehézségekkel küszködő független lemezboltok fennmaradása érdekében 2007 óta rendezik meg a Record Store Dayt, mindig április harmadik szombatján. A kezdeményezés az Egyesült Államokból indult, és legfontosabb velejárója, hogy erre a napra számos ismert régi és új előadótól jelenik meg különleges vinyl (bakelit) kis- és nagylemez ritka felvételekkel.
    
Magyarországról először 2010-ben a Wave és a Musicland lemezbolt csatlakozott a kezdeményezéshez, idén is lesznek e két boltban programok, minikoncertek. A budapesti helyszínek között lesz az elsősorban az elektronikus zenéket árusító Deep hanglemezbolt is.
    
Az 1989 óta létező Wave lemezboltban a Révay közben a teljes árukészletre vonatkozó árengedmények és csak most elérhető lemezritkaságok mellett szombaton öt ingyenes akusztikus minikoncertet tartanak 11 órától, fellép a Hippikiller, a Manoya, a Képzelt Város, a Middlemist Red, végül 19 órától a Jazzékiel játszik. Utóbbi a lemezboltok napjára jelentet meg egy vinyl kislemezt, amelynek egyik oldalán egy Sziámi-feldolgozás, a Mi már leszoktunk róla, a másikon egy instrumentális darab, a Portugál szerepel.
    
Az 1997 óta működő Musiclandben, a hozzá szervesen kapcsolódó Neon Music Hungary szervezésében az Almássy téren is programok, akciók és 12 órától estig koncertek várják az érdeklődőket szombaton. Fellép a Blahalouisiana, 13 óra 30 perctől a brit Veils, utána a Spark The Hawk, a Jurij, végül 18 órakor az Ivan & The Parazol. A koncertek előtt és után egész nap dj-k szórakoztatják a látogatókat.
    
A Deep Record Store déltől 16 óráig lesz nyitva a lemezboltok napján az Aradi utcában. A bolt Facebook-oldalán arról adott tájékoztatást, hogy szombatra időzítve jelenik meg vinylen a Kiscsillag közelmúltban kiadott új lemeze, a Szeles. A fellépő dj-k között lesz Negro, Longman, Ozon és mások.
    
Az idei lemezboltok napjára Amerikában és Európában korlátozott példányban több száz különleges kis- és nagylemez jelenik meg. Ezek közé tartozik többek között az Animals, Joan Baez, David Bowie, a Christian Death, a Coldplay, a Doors, a Dream Theater, a Fleetwood Mac, a Genesis, Ice T, a Joy Division, a Motörhead, a Nirvana, az Oasis, a Ramones, Bruce Springsteen, a The The, a Velvet Underground, a Yardbirds, Frank Zappa, az R.E.M., a Stranglers, az Aerosmith, Johnny Cash, Jimi Hendrix vagy Jaco Pastorius egy-egy kiadványa.
    
Chuck D, a rendezvénysorozat idei nagykövete, a legendás hiphop-formáció, a Public Enemy rappere a www.recordstoreday.com-on tette közzé üzenetét.
    
"Nagy hódolója vagyok a technológiának, de még jobban szeretem a zenét. Rajongtam a zeneiparért, még amikor, akárcsak a sportban, legalább látszólag fair terepet biztosított a szereplőknek, bárhonnan is jöttek. Ahogy a hiphop története eljutott a vinyltől a CD-n át az mp3-ig, mindig is szurkoltam a lemezboltoknak, hogy éljék túl a jégkorszakot és maradjanak meg" - hangsúlyozta többek között az amerikai rapper.
    
Kitért arra, annak idején a lemezboltok szoktatták rá a zenészeket arra, hogy magukon kívül másokat is hallgassanak. "A Motown alapítójának, Berry Gordy-nak lemezboltja volt, akárcsak az Elektra kiadót létrehozó Jac Holzmannak, de a STAX kiadónak is volt egy saját üzlete a stúdió mellett. Keith Richards és Mick Jagger azután elegyedett szóba egymással egy angliai vasúti peronon, hogy egy lemezboltban egy csomó bluesalbumot vásároltak" - írta üzenetében Chuck D.

 
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Nils Frahm: Day
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés