bezár
 

zene

2014. 04. 13.
Andreas Dorau Bécsben
Május 3-án a Brut színpadán ad koncertet a hamburgi pop-poéta
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén már az ötvenediket tapossa, mégis sikerült ugyanannak a látszólag együgyű, infantilis fiúnak megmaradnia, aki 1981-ben a Fred vom Jupiter című számot egy iskolai projekt-hét keretében megkomponálta, majd a Neue Deutsche Welle egyik alapkövévé tette. Az ötödik X-et új albummal (Aus der Bibliothèque), válogatás CD-vel (Hauptsache Ich), valamint egy koncertkörúttal is megünnepli Andreas Dorau. Ennek keretében Bécsben, a Brutban vendégeskedik május 3-án.

prae.hu

Igazából nem gondolnám, hogy vicces dolgokat csinálnék. - nyilatkozta egyszer Andreas Dorau, pedig első látásra-hallásra igazából ezt tételeznénk fel róla.
Andreas Dorau
Aztán, ha egy picit jobban odafigyelünk a szövegeire - ehhez persze némi német nyelvtudás is szükségeltetik -, rájövünk, hogy a felszínesnek tűnő popzene, a bájos egyszerűség filozófiai mélységeket takar.

Olyan profán dolgok, mint a szerelem, ritkán fordulnak elő Herr Dorau témaválasztásában. Annál többet ír ezzel szemben kisállatokról, mint például a kékcinkéről, akit nála történetesen Yvonne-nak hívnak. De az élet és halál egyéb nagy kérdéseit is szívesen boncolgatja a hamburgi dalnok a maga bárgyúnak tűnő, kesergő módján.



Aki szívesen magába szippantana egy kis német pop-kultúrát, az látogasson el május 3-án, szombaton a bécsi Brutba, ahol Andreas Dorau ad koncertet a nagyérdeműnek. Stimmen in der Nacht...

További infok:

http://www.brut-wien.at/programm/detail/1058/de/
nyomtat

Szerzők

-- Janurik János --


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés