bezár
 

zene

2014. 04. 12.
Ma van a Fölszállott a páva második középdöntője
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ma tartják a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató második középdöntőjét, amelyet a Duna és a Duna World is élőben közvetít.

prae.hu

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza közös tehetségkutató műsorának középdöntőjében a zsűri négy - kategóriánként egy - fellépőt juttat a döntőbe, ezen túl pedig a közönség nem emelt díjas sms szavazatai alapján is továbbjut egy előadó.

Az április 5-i első középdöntő versenyzőire csaknem ötvenezer szavazat érkezett többek között a környező országokból, valamint Ausztráliából, Hollandiából, Dániából és Svédországból is. A nézőktől a Bekecs Néptáncegyüttes kapta a legtöbb szavazatot, míg a zsűri döntése értelmében Kacsó Hanga Borbála, a Tokos Zenekar, az Alba Regia Táncegyüttes, valamint Kaszai Lili és Fundák Kristóf jutott tovább a döntőbe.

Idén mind a négy kategória győztesét az OTP Bank jutalmazza 2-2 millió forinttal, a közönségdíjas produkciót pedig az MTVA további 2 millióval. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egy határon túli és egy hazai kisebbségi produkciónak ajánlott fel 2-2 millió forintot és az OTP Bank emellett összességében további 2 millió forinttal értékeli a 2014-es évad legkiemelkedőbb produkcióit.

A döntőt április 19-én tekinthetik meg az érdeklődők.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés