art&design
2014. 04. 08.
Világháborús emlékkiállítás Győrben
A világháborúk győri vonatkozásairól nyílik kiállítás csütörtökön, a város bombázásának hetvenedik évfordulóján a kisalföldi megyeszékhelyen, a Magyar Ispitában - közölte az MTI-vel a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum.
A június végéig megtekinthető tárlaton korabeli katonai felszerelések, egyenruhák, fegyverek bemutatásával, valamint Közép-Európa akkoriban legmodernebb üzeme, a győri ágyúgyár történetének megidézésével elevenítik fel az első világégés emlékét.
A kiállítás bemutatja Győr két világháború közötti fejlődését, kiemelten a Rába Vagon- és Gépgyár működését, majd a második világháború kora elevenedik meg az Emberek az embertelenségben című tárlat látogatói előtt.
Mint azt címe is mutatja, a kiállítás az emberi sorsokra építve vezet végig a város huszadik századi történelmén.
A költők, írók személyes élményei, gondolatai mellett a tárlat középpontjába egy győri születésű katona, Fejes István kerül, aki az első világháborúban gyalogosként, majd gépkocsivezetőként, a másodikban pedig pilótaként vett részt, utóbbi posztján több mint 300 bevetésével rekordot állított fel.
A múzeum közlése szerint a kiállítás Győrben egyedülállónak számít, hiszen számos olyan tárgyat láthat majd az érdeklődő, amelyek eddig nem szerepeltek történeti kiállításokon. A rendezésben a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum kollégáin kívül a Hadtörténeti Intézet és Múzeum több munkatársa is közreműködött, akik a szakmai segítség mellett tárgyakkal, fotókkal segítették munkánkat.

További írások a rovatból
Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
Más művészeti ágakról
Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában