bezár
 

zene

2014. 04. 05.
KFT lemez(újra)bemutató – Bál az Operában
Koncertbeharangozó - A38 hajó, 2014. április 25. 20.00
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Wikipédia szerint a KFT együttest egyéni, ironikus hangvétel és sok abszurd, szövegközpontú dal jellemzi. Ám ha tényleg csak ennyit tudnának, aligha fogytak volna el a jegyek hetekkel a koncert előtt.

prae.hu

A Laár András által 1981-ben létrehozott intellektuálcinikus zenekar egyedisége és eklektikussága (szintipop és punk között szinte minden stílusban otthonosan mozognak) evidenciával bír, innovációkban rejlő erejük viszont talán kevésbé ismert.



Olyankor nevezték el magukat KFT-nek, amikor erről a gazdasági formációról még csak olvasni lehetett, harmadik albumukhoz (Bál az Operában, 1984) számítógépes játékot készítettek, a kódokat pedig mellékelték a lemezhez, 1996-ban, Bál az interneten című koncertjük pedig valóban az interneten zajlott: Hazel O’Connor ugyanis, szinkronban a zenekarral, Dublinból énekelt, Wahorn András pedig Los Angelesből rajzolt.

És hát tartottak még ősbemutatót az űrben is (Higiénikus ember 2003), szóval elég meglepő lenne, ha az idén 30 éves albumuk újrabemutatása nem tartogatna valami meglepetést.
 
Jó szórakozást mindenkinek, aki tudott jegyet szerezni, aki pedig a koncert előtt még az alkalmi vacsorán is részt vesz, azoknak jó étvágyat a grissinis, fűszeres paradicsomleveshez és a snidlinges rizses, mustármártásos roston pulykamellhez!

nyomtat

Szerzők

-- Szél Dávid --


További írások a rovatból

trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)
Platon Karataev: Napkötöző
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel

Más művészeti ágakról

Adam Elliot: Egy csiga emlékiratai
Tudósítás a "Szaporodnak a jelek" című Esterházy-konferencia első napjáról
Bill Viola, a videóművészet úttörőjének tárlata Budapesten
Asher Kravitz: A Zsidó Kutya a Spinoza Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés