art&design
2014. 04. 04.
Megújul a bélapátfalvai apátság
Csaknem százmillió forint vissza nem térítendő támogatásból újíthatja meg és teheti a látogatók számára vonzóbbá Bélapátfalva az apátság épületét - tájékoztatta a Heves Megyei Kormányhivatal kommunikációs munkatársa pénteken az MTI-t.
Burián Orsolya közleményében azt írta, hogy az Új Széchenyi Terv Észak-magyarországi Operatív Program keretében elnyert 99,5 millió forintos támogatásból megvalósuló fejlesztéshez nem kell önerőt biztosítania az önkormányzatnak.
A kormányhivatal munkatársának közlése szerint a beruházás során interaktív bemutatótermet alakítanak ki, mobil színpad és egy játszóelemekkel kiegészített sétány is épül. Létesül továbbá egy ezeréves kőidomokból álló kőtár, valamint az elmúlt 80 év ásatásai során feltárt, eddig elzárt tárgyakat bemutató kiállítás is.
Burián Orsolya tájékoztatása szerint a projekttől azt várják, hogy a jelenlegi, mintegy kétezres évi látogatószám húszezerre emelkedjen.

További írások a rovatból
Enyedi Zsolt a Szófiai Liszt Intézet rezidenciaprogramján rendezett kiállításáról
Más művészeti ágakról
A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről