A tárlat egy sorozat legújabb fejezete, amelynek keretében "Architektur im Ringturm" címen, a biztosító cég (rész)finanszírozásában jellemzően dél- és kelet-európai építészeti témákat dolgoznak fel 2005 óta. Adolph Stiller szakmai szervezésében ez már a 36. megvalósult ilyen kiállítás.

Különös, plusz töltetet ad a helynek, hogy a Ringturm egyfajta szimbólumként, tudatos városépítészeti felkiáltójelként is értelmezhető volt átadásakor. "Felemelt mutatóujj"-ként jelezte a Donaukanal túloldalán akkor még orosz megszállási övezetként tengődő, beruházásokat szinte teljesen nélkülöző terület felé Bécs jövőbeni fejlődésének irányát. (A fővárost, ahogyan egész Ausztriát, 1955-ig négy megszállási övezetre osztották fel a szövetséges hatalmak.) Ennek tudatában még izgalmasabb lehetőség, hogy – a nemrég bezárt szlovák témájú kiállítás után – a korabeli magyar építészetből is itt ismerhessen meg valamit az osztrák közönség.
 




Azonban pont a fentiek miatt már a címadás is problémásnak tűnik: "Ungarn: Bauten der Aufbruchszeit", azaz "Magyarország: a felvirágzás/feltörekvés/ébredés építészete". Az 1945 utáni időszakot Ausztria esetében talán joggal lehet "Aufbruch"-nak nevezni (pl. gondoljunk a Ringturmra), de az ezzel párhuzamosan zajló magyarországi folyamatok egy diktatúra elnyomásának történései. A háborút követő újjáépítés után a kemény stíluskényszer, majd az enyhüléssel együtt a szomorú gazdasági realitások tudomásulvétele meghatározóan nyomta rá bélyegét építészetünkre. Ilyen körülmények között is nagyszerű épületek születtek, ám minderre az "Aufbruch" szót címként használni problémás, szinte már gúnyos.

A bemutatás tudományos alapját a kilencvenes években lefolyt, hiánypótló építészettörténeti kutatások eredményei adták. A Magyar Építészeti Múzeum munkatársaival együttműködve akkoriban többek között Fehérvári Zoltán és Prakfalvi Endre dolgozott a témán, Fehérvári Zoltán most is közreműködött szakértőként. Adolph Stiller mellett a magyar kurátor Hadik András volt.





A ma kb. másfél évtizedes eredmények frissítése és aktualizálása már egy újabb (szükséges) kutatási projekt lenne, azonban ez a kiállítás nyilvánvalóan nem erről szólt. Az igazi kurátori feladat inkább az lett volna, hogy azt, amink van, úgy mutassuk be, hogy az ma is aktuális és Bécsben is értelmezhető legyen. Izgalmas lehetett volna az osztrák-magyar közös projekt, de a kiállításból sajnos sem az osztrák sem a magyar fél gondolatai nem derülnek ki.

A kiállítótér egy osztatlan terem, az ebbe elhelyezett installáció első pillantásra viszonylag könnyen átlátható. A térben állványokról lógatott, nagyméretű, nyomtatott papír molinók adják a bemutatás gerincét. Elszórva néhány épület-makett áll posztamenseken, a falakon körbe pedig a Magyar Építészeti Múzeumból származó archív fotók sorakoznak.

A nyitószöveg nem sokat mond. Mint később kiderült, a katalógus bevezetőjéből kivágott két bekezdésről van lényegében szó, amelyek így, környezetükből kiragadva, alkalmatlanok arra, hogy bevezetést adjanak a látottakhoz. A szövegből azt tudjuk meg, hogy ez az időszak zavaros volt, és több politikai, művészeti átmenettel terhelt, ami meglátszik az épületeken is. De hogy mi is történt valójában, azt nehéz előzetes tudás nélkül kihámozni. Éppen a viták és fordulatok, politikai, szakmai és társadalmi körülmények sokaságában való eligazodást segítő egyértelműség, strukturáltság hiányzik.
 




A kapaszkodó nélküliség sajnos az egész kiállítás sajátja. Mintegy huszonöt projektet választottak ki az időszakból. Szerepel például a ferihegyi 1-es terminál, a BM egykori épülete, az Erzsébet téri buszpályaudvar, a MÉMOSZ székház, Dunaújváros, a siófoki Meteorológiai Állomás, az újpesti OTI, a MOM kultúrház, a Népstadion stb. Legtöbb esetben azonban ömlesztve kerültek egymás mellé ezek az épületek, vagy éppen az egy projektet bemutató két külön molinó távolodott el érthetetlen módon egymástól. Így például a kiállítás elején látjuk az épülő Dunaújvárost ("Stalinsstadt"-ként lefordítva), majd (egy logikusnak tűnő körbejárási irányt választva) jóval később a kész Dunaújváros fényképeivel találkozunk. Az is rejtély, hogy milyen szorosabb összefüggés és mondanivaló alapján került egymás mellé az újpesti OTI épülete, a dunaújvárosi rendelőintézet és az Újpesti Áruház ("Warenhaus Újpesti Áruház"). Mikolás Tibor debreceni lakó- és áruházépületét (Hajdúsági Áruház, 1962) pedig a korabeli lakóház típustervekről szóló tablón bemutatni a tervező megnevezése nélkül félrevezető és méltatlan.

A megismeréshez vagy segítségünkre vannak tervrajzok vagy hiányoznak. A rövid, német nyelvű leírások szűkszavúan elmondják egy-egy épület jelentőségét, de ezek is nehezen állnak össze történetté. Legtöbb helyen kapunk szép archív képeket az építésekről, eredeti állapotokról, és jó volna, ha szép, mostani fotókat is láthatnánk. Ehelyett, a kilencvenes évekből származó, mára már szintén "archív" és a mintegy hatvan évvel ezelőttiek minőségétől erősen elmaradó fényképek szerepelnek. Ez különösen abban a néhány esetben fájó, amikor a házat azóta már szerencsére felújították, de a fotókon még a korábbi, méltatlan állapot látható. A jelenlegi használatra is csak elvétve történik utalás.
 




A sorozat minden kiállításához katalógust is adtak ki, így történt ez most is. Az önmagában igényes, közepes méretű kiadvány ára azonban még azzal együtt is meglehetősen magas (26 €), hogy a tárlat látogatása egyébként örvendetes módon ingyenes. Ráadásul a szövegekben sajnos van pár nagyon zavaró elírás (pl. "kősti", "ÍPATERV").

A katalógus is legnagyobb részben a mintegy másfél évtizede kialakult kánont és kutatási eredményeket közli újra, így jelentősége leginkább az, hogy német és angol nyelven ezek most sok fényképpel, összegyűjtve kézbe vehetők, elolvashatók. Talán az egész tárlatnak is ez a legfontosabb hozadéka, hiszen az a kérdés továbbra is nyitott marad, hogy ezzel a nyersanyaggal mit lehetett volna kezdeni. Persze a látogatót a retró-érzés azért elfoghatja nézelődés közben. Például egy most már nyugdíjas osztrák üzletember valóban jóleső nosztalgiával emlékezhet vissza a "régi szép időkre", hiszen körülbelül azt látja, amit húsz évvel ezelőtt is láthatott budapesti üzleti útjai során. Ennél viszont az építészet-történészek munkája, a kiállítás lehetősége, de leginkább az épületek többet érdemeltek volna.

látogatható: 2014. március 26. – május 2. (ingyenes)
helyszín: Ausstellungsraum Ringturm, 1010 Wien, Schottenring 30.
brossúra link (német-angol)