zene
2014. 04. 01.
Három hét múlva Budapesten a Cirque Éloize társulata
2014. április 22. és 23. BudapestAréna
Már csak 3 hetet kell várnunk arra, hogy az elmúlt évek egyik legeredetibb előadását, az iD-t Budapesten láthassuk. A nagyvárosi környezetben játszódó, két rivális banda napi harcai mellett az egyének útkereséséről és önkifejezéséről is szóló darabot 2010-ben mutatták be Montreálban, s azóta járja töretlen sikerrel a világot, már több mint 40 országban varázsolta el a nézőket.
A showban 15 artista és táncos lép színpadra, az egyik legemlékezetesebb szám Thibaut Philippe produkciója, speciális triál kerékpárjával.
A francia származású Thibaut 14 évesen kezdett triál kerékpáron gyakorolni bátyja segédletével, és már az első időben is sportot űzött abból, hogy mindenre "felmászott" bringájával: kamionokra, vonatokra, hídakra vagy éppen épületekre. Már tinédzserként ismert volt triálos körökben, nem utolsó sorban több tucatnyi megnyert versenyével és példátlan merészségével. 19 évesen létrehozott egy alapítványt, amely a fiatal triálosokat segíti, hogy megvehessék első speciális kerékpárjukat, ami egyáltalán nem olcsó mulatság: Thibaut speciális fellépő bringája például egy komolyabb autó értékével vetekszik.
Előadóként is nagy gyakorlata van, bátyjával közös showjukkal 5 évig járták Franciaországot, szakemberek szerint a kerékpárral előadható legnehezebb mutatványokat tőlük láthatta a közönség.
Thibaut már évek óta a Cirque Éloize oszlopos tagja, az iD-ban a bemutató óta minden este ő lép színpadra speciális triál kerékpárjával.

További írások a rovatból
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Más művészeti ágakról
Nehéz istennek lenni: Arkagyij és Borisz Sztrugackij regényétől Aleksei German filmadaptációjáig
Áfra János válaszai a prae.hu AI-körkérdésére
Farkas Tiffany megnyitóbeszéde Ernszt András és Körei Sándor 'Longing for Gaia' című kiállításán